Kapros Márta: A születés szokásai és hiedelmei az Ipoly mentén (Debrecen, 1986)

SZOKÁSOK A GYERMEK SZÜLETÉSE ELŐTT - Érzelmek érvényesülése a párválasztásban

Édesanyám könnyebbségit kerestem. De a fiú erre megintcsak elkezdte: De nem azért... Ezentúl oszt egész lagzi alatt nem is énekelt többet a vőlegény. Mindenki sajnálta üköt, de hát ez vót akkor a rend" (örhalom). „Mán nyolchónapos terhes vót, mikor megvót a lagzija. De nem avval, akitül megesett. No oszt ráfeküdt az ura, mer be vot varrva, oszt mozgott benne a gyerek. El is zavarta azon éjjel az ura. A lyány anyjáék tudták, hogy terhes, de azér' adták mégis ehhez, mert egy kicsivel több főggye vót (ennek a legénynek). Pedig a másik is elvette vóna, akitől megesett. Mer' azzal szerették egymást. Kobozta is magát a lyány, de az anyjáék csak nem engedték" (1913-ban szüleletett az illető asszony, örhalom). A szülők akaratával szembefordulni azonban csak a teljes vagy időszakos kitagadás vállalásával lehetett. Mindössze az 50-es évektől tapasztalható bizonyos lazulás e téren, s a szülőktől való anyagi függőség — immár számos, hagyományoktól mentes összetevők miatt — lényegében napjainkig érződik. „Még most is jobban az van, hogy csak azt nézik, milyen vagyona van. Most mán nincs főd, de van ház, kocsi, szóval a szülők most is csak azt nézik. Csak mostmán, ha nem itthon van, jobban mehet a saját feji után. Persze sok meggondujja, mer' csak abbul telik jobban, amit itthonrul kap. Abbul, amit keres, nagyon lassan menne" (Mártonné Bernáth Jolán, sz. 1916., örhalom). „Most vót ez, vagy két éve. Idevaló fiú vót, Gyarmatra jár be dolgoznyi. Ott megszerették egymást. Fajin lyány vót pedig. Csak hát nem vót neki vagyona. Az anyjáék (a legénynek) mondták, hogy olyan gyütt-ment. Valahonnan Gyöngyös mellől... A fiatalok meg gondulták, hogy ha gyerek lesz, maj' csak engednek. A lyány megszülte. De úgy gondujja, hogy a fiú anyjáék még az orvost is lefizették, akinek meg kellett mondani, hogy attul való-e a gyerek. Mer' mán pereskedtek. Még most is. A fiú egy darabig csak tartotta, oszt az anyjáék megvették neki a Polski Fiatot. Csak hogy hagyja, mer' nem hozzá való" (örhalom). A házasság révén való — jóval szerényebb mértékű — felemelkedés igénye a zsellérek, körében is megtalálható volt. „Itt szemben lakott a Tót Jancsi. Vót egy kedves szeretője. Oszt vót egy másik lyány. Mind a két lyány zsellér vót, de azzal tudtak egy rongy bornyút adni. Mert azoknál kevesebb gyerek vót, csak hárman vótak, hát ha zsellér is, de csak jobban tudott... Ezer' el kellett venni. Hiába nem szerette. Oszt mikor vót a lagzi, én is láttam, ahogy mentek a legény házához végig a falun, a menyasszony után ott vezették a bornyút. Olyan nyomorú't kis, éves, szőrös bornyú vót" (örhalom, 1935 körül).