Kapros Márta: A születés szokásai és hiedelmei az Ipoly mentén (Debrecen, 1986)

ÁLTALÁNOS TANULSÁGOK

Vannak résztémák (pl. felvilágosítás házasság előtt, terhes asszony köznapi életmódja, csecsemőgondozás gyakorlati oldala), amelynek alapos feltá­rására eddig szinte alig, vagy egyáltalán nem került sor. Legnagyobb prob­lémát talán az jelenti, hogy a szokások életére, hiedelmek intenzitására, a hagyományok társadalmi beágyazottságára vonatkozólag kevés útba­igazítást kapunk. Annyi általában megállapítható, hogy vidékünk orszá­gos vonatkozásban hagyományőrzőbbnek mutatkozik. E következtetés­nél azonban nem hagyható figyelmen kívül, hogy a számottevőbb új ku­tatások elsősorban polgárosultabb alföldi területekről (Berettyóújfalu, Karcag, Kistelek, Gombos) állnak rendelkezésünkre. Ha a szűkebb kör­nyezetből, a nagyobbrészt palócnak tartott, észak-magyarországi terület­ből indulunk ki, hozzávetőlegesen egy általános szintet sikerült feltárnunk ezt látszik igazolni Pócs Éva nógrádsipeki, Gulyás Éva börzsönyi, Schram Ferenc tnmi, Fülöp Lajos gyöngyöspatai anyagával történő össze­vetés. Ugyanakkor Nógrád megye területén is vannak még konzervatí­vabb vonásokat mutató területek, pl. saját gyűjtéseim alapján Rimóc és környéke, vagy az Ipoly túlsó partja, mint azt Csáky Károly gyűjtése mutatja. A hagyományőrzőbb jelleg esetünkben egyrészt azt jelenti, hogy bizonyos — főleg mágikus — szokások tovább voltak érvényben, még több idevonatkozó emlék gyűjthető, s nagyobb részük ma is közismert az idős emberek körében. Mindez természetesen csak hozzávetőleges megállapítás, hiszen egy-egy szokás, hiedelem hiánya valamely összeha­sonlításul szolgáló publikációból nem feltétlenül jelenti azt, hogy mód­szeresen tisztázott negatív adattal állunk szemben. - Továbbá gyűjtőte­rületemen a szokások, hiedelmek emléke még hozzávetőleges rendszerben rögzíthető, amely rendszer szerves összefüggésben áll a vidék hagyomány­őrzőbb társadalmával, különösen a nagycsalád intézményének konzervá­lódásával. A szokáskör tárgyi tartozékai vonatkozásában pedig az újjal szemben tapasztalható — a hagyományosan szervezett társadalmakra általában jellemző — fokozott tartózkodás érvényesül. Ha immár a gyűjtött anyag egyes részleteit hasonü'tjuk össze a magyar nyelvterületről rendelkezésre álló adatokkal, találunk olyan elemeket, amelyek az észak-magyarországi lakosságra jellemzőnek látszanak. A ha­tékony születéskorlátozás — szoros kölcsönhatásban a gazdasági, társa­dalmi viszonyokkal — később kezd terjedni itt, s nem ölt olyan végletes mértéket, mint a polgárosultabb, elsősorban dunántúli és dél-alföldi te­rületeken. Palóc sajátosságnak tűnik a sátor, sátor lepedő, fekvő (asszony)

Next

/
Thumbnails
Contents