Kapros Márta: A születés szokásai és hiedelmei az Ipoly mentén (Debrecen, 1986)

ÁLTALÁNOS TANULSÁGOK

ben egy szokáskör alakulását immár rétegként részletesen feltárjuk. A bemutatott anyag jól szemlélteti, hogy az egyes változások esetenként, rétegződés szerint különböző következménnyel járnak (pl. a föld vásár­lási lehetőségének minimáÜsra csökkenése következtében a gyermekszám alakulása a nagygazda-, illetve szegényparaszt-cseléd rétegnél), máskor az azonos kimenetelű folyamat rétegenként kisebb-nagyobb fáziseltoló­dással megy végbe (pl. a hatékony születéskorlátozás terjedése a jógazdák., illetve a középparasztok körében), végül arra is van példa, hogy az azonos jelenség hátterében az egyes rétegeknél különböző okok, mozgatórugók húzódnak meg (pl. a fiúgyermek iránti vágy magyarázatai, boltban vett ruhaféleségek arányának növekedése a babakelengyében, szemmelverés gyógyítását célzó szokások konzerválódásának okai). Utalnunk kell még arra, hogy mindezen általános jellemzők szemé­lyeken keresztül, konkrét szituációkban érvényesültek, ami bizonyos ha­tárokon belül egyéni variációkra ad lehetőséget. Különösen jól nyomon követhető ez az erkölcsi vetületű kérdésekre adott válaszokban (szerelmi élet házasság előtt, megesett lányok stb.). Élt tehát egyrészt egy minden­kori, századunkban már jobbára rétegződésbeÜ tagolódást mutató, közös­ségi normarendszer, ugyanakkor a konkrét esetek megítélésében, főleg pedig saját magukra vonatkoztatva, számbavették az egyedi tényezőket is. Hogy alkalmanként ki, milyen arányban ötvözte a két oldalt, azt szí­nezte ugyan a véleményt alkotó személyisége, érzelmei, döntő mégis sa­ját gazdasági, társadalmi hovatartozása, s ebből fakadó gondolkozás­módja volt. Ennek ellenére — mint gyűjtési tapasztalataim is igazolják - feltétle­nül szükség van az általánosságban megfogalmazott nézetek, szabályok rögzítésén túl az egyéni vélemények, konkrét esetek feltárására. Ugyanis a külső hatásoktól (vaüási,jogi stb.) nem mentes, alkalmanként megme­revedő, vagy éppen idealizált normáknál a valóságos felfogásmódhoz ezek visznek közelebb (pl. magzatelhajtással, csecsemőgyilkossággal kap­csolatos vélekedés), s feltárják a gyakorlati realizálódás finom árnyala­tait. Végül pedig az egyes esetek ismerete az időbeliség kérdésében is megkönnyíti az eligazodást. Gyűjtött anyagom egészét nem könnyű összehasonlítani a rendel­kezésre álló szakirodalommal. Régebbi közlésekkel az összevetés értelmét részben az adatfelvétel időbeli különbözősége, részben az eltérő közeü­tésmód, vizsgálati módszer kérdőjelezi meg. Az utóbbi két körülmény — kevés kivétellel — lényegében az újabb kutatások esetében is fennáll.

Next

/
Thumbnails
Contents