Kapros Márta: A születés szokásai és hiedelmei az Ipoly mentén (Debrecen, 1986)

CSECSEMŐKOR - Bölcső, altatás

niegpattogtak a poloskák" (Drajkóné Zábrádi Margit, sz. 1916.. DrégclypaIánk).

114 Ugyancsak a századforduló táján hagyták el végleg azon talpasbölcső típus használatát, amelynek nem voltak lábai, hanem oldallapja lett talpszerűen kiképezve. A kevés adat vagy arra utal, hogy korán kiszorult a gyakorlatból, elképzelhető azonban az is, hogy használata vidékünkön nem volt általános. Érsekvadkerten sikerült egy üyen tárgyat gyűjtenem. Bölcső, „bölcső" (PM: 74.8.1.) Alacsony talpasbölcső forma. Fenyőfa deszkákból csapolva. A csapolások faszögekkel megerősítettek. Az oldaüapok felső részén fogásra szolgáló, tégla alakú lyuk. Két hosszanti oldalába kívülről 3-3 fogas volt csapolva (ezekből 3 már letörött). Az oldallap szélén kívül és belül 2-2 vésett csík. - H.: 73 cm, Sz.: 40 cm, M : 21 cm. — Az eladóra apai nagyanyjától maradt, aki emlegette, hogy amikor a faluházhoz fonni mentek, ilyenben vitték magukkal csecsemőiket, hónuk alá fogva.

115 Amíg fontak, lábukkal ringatták, s ha elaludt a gyermek, betolták az ágy alá, lóca alá. A múlt század utolsó évtizedétől a magas talpasbölcsők általánosak vidékünkön.

116 Neve bö'cső, az állványos bölcsőtől megkülönböztetendő: talpasba'cső, ringóbő'cső.

117 Anyaga fenyőfa. Hosszanti oldalai egyszerű, hengeresre esztergályozott rudacskákkal voltak rácsozva. Keskeny oldalainak tetejét gyakran ívelt szegőléc díszítette. Áttört faragású vagy festett bölcsőkre senki nem emlékezett. Csak egyszínű barnára voltak lemázolva. Ritkább volt ugyan, de mindenütt ismerték az állványos bölcsőt is. Ennek szintén bö'cső volt a neve, ha konkrét formájára akartak utalni, hajdóbő'csőt (Litke), lábasba"csőt (Ludányhalászi) mondanak, de van, aki a talpasba'cső- ringóbő'cső szembeállítást használja (Litke, Csesztve), az utóbbin értvén állványos bölcsőt. Sokan csak körülírják: úgy fentről lógott a lábáról, rendes lába vót, oszt ki vót rá függesztve, úgy kellett lökni (eUentétben azzal, amelynek a lába billegett). Ennek keményfából készült lábai voltak, többnyire díszítettek, de csak körvonalainak ívelésében, s a fenyőfa bölcső-rész oldala jobbára ugyancsak rácsos volt. Szegényebb családoknál az apa tákolta össze a bölcsőt : Ha csinyált gyereket, csinyáljon bő'csőt is! mondták. Amennyiben maga nem boldogult vele, ügyesebb kezű rokonhoz, jó szomszédhoz fordult, akinek utóbb munkával visszafizetett. Minden faluban akadt olyan öreg faragóember is, aki már inkább pénz ellenében elváUalta. Litkén Ballá András (sz. 1889), noha nem volt tanult mestersége az asztalosság (egyébként a