Kapros Márta: A születés szokásai és hiedelmei az Ipoly mentén (Debrecen, 1986)
KERESZTELŐ - Keresztelő
munkavállalás következtében hatott rájuk a polgári gyakorlat. Ludányban először egy nagygazda család 1930 körül született leánykájának volt rózsaszín, kisfiának vüágoskék mintájú pólyakötője. Ezt édesanyjuk kapta ajándékba az egyik helybéli birtokos feleségétől.„Divat"egyelőre nem lett belőle, majd csak az 50-es évektől terjedt el e színbeli megkülönböztetés, csakúgy, mint gyűjtőterületem további részén. 74 - Télen a felkészített csecsemőt még fehér beünér vállkendőbe, paplanba vagy kisdunnába csavarták bele, amit a templomban aztán levettek róla. Amikor végeztek az öltöztetéssel, pólyázással, a bábaasszony a keresztanya karjára tette az újszülöttet és elindultak. Csesztvén a komaasszony azzal búcsúzott: Visszük a pogányt, hozzuk a keresztényt! — nyüván az érkezésnél Közép-Európa-szerte általánosan alkalmazott rítusszöveg analógiájára, örhalomban, Ludányban a koma ott maradt a háznál, s eliszogattak a gyerek apjával. Csesztvén, Ipolyvecén úgy volt szokás, hogy ő is ment a templomba. 75 Egymás mellett haladt a keresztanya meg a bába, mögöttük a koma. Útközben, ha messze laktak a templomtól, a bába időnként átvette a gyereket, sőt volt, hogy végig ő vitte, ha fiatal lány volt még a komaasszony. Halásziban menet a bába vitte, hazafelé pedig a keresztanya. Amikor még Csesztvén egy lányt is hívtak keresztanyának, az illető szintén ment a templomba, de a csecsemőt a tulajdonképpeni komaasszony vitte, ő csak mellettük haladt. 76 Mindig gyalog mentek, kivéve, ha az adott vasárnap nem volt a falujukban istentisztelet. Dyenkor Csesztvéről, Ipolyszögről az apa vitte őket kocsival. 77 A balassagyarmati módos gazdák az 1930-as évektől, presztízs okokból már mindig bricskán mentek. Ugy igyekeztek, hogy a mise, illetve istentisztelet végére érkezzenek oda. A pap előtt már mindig a keresztanya tartotta a csecsemőt. A bába végezte a ceremóniát: lehúzta kellő időben a gyermek fejéről a féketőt, igazgatta a takarót, szükség esetén egy-két útbaigazító szót súgott az asszonynak. 78 A papot a szertartás végeztével a keresztanya fizette ki. Volt, ahol erre a célra a sekrestyés kitett egy cserép-, később pléh tányért, másutt csak kézbül fizettek. Mindig többet adtak, mint az előírt összeg, ki-ki anyagi helyzetétől függően toldotta meg a stóla-pénzt, tette le offerára, amit szánt. Csesztvén, Balassagyarmaton a keresztapa intézte ezt, lemaradván a hazainduló asszonyoktól. 79 Hazafelé jövet a keresztanya, kis gyolcsdarabba hajtogatva, pénzt dugott a csecsemő pólyájába: 80 feje alá, elől a kising ráncai közé, mikor hogy adódott. Ez volt a keresztelési ajándék, amit vánkuspanek is ne-