Kapros Márta: A születés szokásai és hiedelmei az Ipoly mentén (Debrecen, 1986)

TERHESSÉG - Állapotos asszony a közösségben

,A férfiak haragudtak, káromkodtak, hogy nem ők csinyálták. Persze ügyetlenek vótak még akkor" (Verseginé Szabó Mária, sz. 1895., Litke). .Aztán mindig veszekedtek az emberrel. Hogy: Te vagy az oka! Az asszony meg rá, hogy: Te vagy! Mer' mér' nem csinyáltad jobban? - meg így" (Mesterné Róka Mária, sz. 1896., Ludányhalászi). így azután érthető, hogy az asszony nemigen közölte az állapotában beállott változást senkivel,

8 különösen első terhesség alkalmával, noha az emlékezetben élt még a hiedelem, amely szerint a terhesség titkolása a gyermek némaságát vonja maga után.

9 Esetleg édesanyjának vallotta be, vagy leány pajtásának. A férj családjából, ha volt olyan menyecske, akivel közvetlenebb kapcsolatba kerültek, annak szólt, de ez titokban maradt a többiek előtt.

10 „Gondoltuk,ha nem mondjuk, nem tudják. De bolondok is vótunk! Takargattuk, amíg csak lehetett. Szégyenlettük. Akkor tudták meg, mikor mán látszott rajtunk. Akkor észrevették" (Mártonné Bernáth Jolán, sz. 1916., örhalom). ,,Mán látszott rajtam, mégse' mertem szólni. Az anyósom meg az uram kígyót, békát hozzámvágtak, hogy erre maj' csak elárulom magam.

11 De nem mertem. Féltem. Hát oszt csak nőit a hasam, oszt belenyugodtak. Azut' mán ük se szó'tak" (Balláné Hegedűs Ilona, sz. 1899., örhalom). Mindezzel természetesen nem akarom kizárni annak lehetőségét, hogy esetenként, ha kedvező időben következett be, vagy már meddőségtől tartottak, nem örült a család az elkövetkezendő gyermekáldás hírének. Általánosabbnak azonban a bemutatott hozzáállást kell tekintenünk.

12 Előfordult, hogy amikor a tényeken már változtatni nem lehetett, akkor sem enyhült meg a család. Vót, hogy végig haragudtak rá, nemhogy kedvesebbek lettek vóna. Első gyermek esetében azonban a férj legtöbbször, miután belenyugodott, a maga módján igyekezett könnyíteni az asszony helyzetén. ,Akkor mán azér' az ember vigyázott. Mer' mérgesek olyankor az asszonyok. Mindent simított el. Csak belátta, hogy ű az oka. Az anyjának is mondta, hogy ne piszkálja annyit a feleségit" (Mesterné Róka Mária, sz. 1896., Ludányhalászi). „Csak kedvesebb vót akkor az anyós. Addig a többi menyecskét szedte elő" (Gerhátné Puszta Terézia, sz. 1908., Ludányhalászi). „Mán akkor egy kicsit vót bennük félelem, csak kedvesebbek vótak" (Verseginé Szabó Mária, sz. 1895., Litke). Jobbára ez jellemző a tágabb közösség viszonyulásra is. Először megbotránkoztak: kibeszélték szegény asszonyt, különösen az idősebb nők. Esetenként gúnyolódtak is:Me" tátotta el a száját?

13 Később azonban már