Kapros Márta: A születés szokásai és hiedelmei az Ipoly mentén (Debrecen, 1986)

TERHESSÉG - Állapotos asszony a közösségben

gyakori esetnek számított a mai legidősebb generációnál, hogy első vérzése házasságkötés után jelentkezett a menyecskének.

4 Sokan hivatkoznak arra, hogy — különösen eleinte — a havi ciklusuk nem volt rendszeres. Ha még tudtak is róla valamit, egy-két hónap kimaradásából így nem következtettek feltétlenül terhességre. A hányás, szédülés okát először gyomorrontásban, fáradtságban keresték. Ha célzott is rá valamelyik családbeli fiatalasszony, igyekeztek elvetni a gondolatot. Az anyós gyanakvó kérdezősködésére riadtan tiltakoztak. Következő alkalmakkor tapasztalat alapján már hamarabb gondolt terhességre az asszony, s legtöbbjük mindenekelőtt megpróbálkozott az egyszerűbb magzatelhajtó módszerekkel. A másállapotba került asszonyra leggyakrabban az állapotba van, állapotos, úgy maradt kifejezéseket használják, de mondják terhesnek, viselősnek, vastagnak is.

5 A születésszabályozás során bemutatott hiedelmek és mágikus szokások jelentős hányada alkalmát tekintve a terhesség időszakához kapcsolódik. A még töredékeiben is változatos emlékanyag alapján úgy tűnhet, hogy a terhesség a nők életének rendkívüli, s feltétlenül pozitív élménytöltetű szakasza. Ha azonban a mindennapi élet oldaláról vizsgáljuk a kérdést, összetettebb képet kapunk. Állapotos asszony a közösségben Amikor az asszony végleg megbizonyosodott terhességéről, eltelt szégyenérzettel, félelemmel.

6 Ez a lelkiállapot egyrészt abból fakadt, hogy - noha magyarázatát nem tudják adni — mindig az asszonyt hibáztatták, ha állapotos lett.

7 Szorongásához hozzájárult a szexuális igény és a terhesség közötti párhuzamról vallott felfogása, első alkalommal pedig félelem az ismeretlen állapottól. Később, a szülések számának gyarapodásával, a sok gyermektől való rettegés került előtérbe. Mindez elsődlegesen a családon belül csapódott le. Idézek néhány visszaemlékezést: ,,Ha első vót, szégyenlettük, ha meg mán vót, a férj, após, anyós káromkodtak rá, szidták, hogy minek? Mer' ráfogták az asszonyra, hogy ú az oka, amiér' szülni fog" (Nagy Istvánné, sz. 1895., Ipolyfödémes). ,Anyósom, mikor négy évre (házasság után) állapotos lettem, jól megszidott minket (őt és a férjét): Minek? Még ráértetek vóna! Mindig a gyerek körül vattok, mindig elbújkáltok!" (Mártonné Bernáth Jolán, sz. 1916., örhalom).