Kapros Márta: A születés szokásai és hiedelmei az Ipoly mentén (Debrecen, 1986)
SZÜLETÉSSZABÁLYOZÁS - A gyermek neve
nyilatkoztak, hogy amíg a többmagú, bővített család-formában éltek, azért volt előnyösebb a fiú, mert ő egész életére a közös gazdaságban maradt. A gyerek az jobb. Abbul több haszon vót — fogalmazzák meg sommásan. A leány viszont férjhezmenvén elkerült a háztól, s addig sem sok hasznát látták a munkában. Továbbá kiházasítása után is bizonyos mértékben rászorult szülei támogatására. Ha gyermek nélkül özvegyen maradt, apja családja kénytelen volt visszafogadni. Esetenként az elhalt fiatalasszony árváinak, különösen leányainak felneveléséről is az anyai nagyszülőknek kellett gondoskodni. — Kedvezőbbnek ítélték, ha az előbb született gyermek fiú, aki a családfőt váratlan halála, munkaképtelenné válása esetén pótolhatja a munkában. Legalább egy fiú mindenképpen kellett, aki a szülőknek öregségükre támaszt jelent majd, ha már nem bírják ellátni a gazdaságot. Később, a vőség terjedésével ezen ok vesztett jelentőségéből, mégis biztosítottabbnak vélték öregségüket, ha fiuk révén éltek a fiatalokkal egy fedél alatt. A gazdaréteg öntudatára vet fényt, miszerint nagy fontosságot tulajdonítottak annak is, hogy fiúutód híján nehogy kihaljon a család : Kellett, aki továbbvigye a nevet! így aztán az apák büszkék voltak, ha fiút nemzettek. Vizsgált időszakunkban azonban a módos- és középparaszt rétegnél egyaránt legfontosabb érvnek a hozomány kérdését tartották. 76 Amint már a bevezetőben láttuk, a századfordulóra a földnek vásárlás útján történő gyarapítására mind kevesebb a lehetőség. A nagygazdák kényszerűen felhalmozott jövedelmüknek mind nagyobb hányadát fordították a parádés szoba berendezésére, s az ünnepi öltözködésre, főleg a nők ruházkodására. A szükségleteket messze meghaladó ruhakészlet, s az eredeti funkcióját elvesztő bútorzat, házbelső, immár elsősorban a család vagyoni státusának reprezentál ójává vált. Mennyiségileg szerényebben, de azonos látszatra törekedve a kevésbé tehetős réteg is igyekezett a gazdacsaládok példáját követni. Az un. tisztaszoba kellékeinek jelentős hányadát a leány vitte a házasságba, s lakodalomig ugyancsak együtt kellett legyen az illendő mennyiségű, minőségű ruhanemű is. A hozomány kiállítása súlyos anyagi terhet rótt a családra, különösen, ha több lányuk is volt. „Akinek sok lyánya vót, elég vót a baja! Arra nagyon sok a kőccség: ruházni, meg a bútor!" (Vargáné Hegedűs Juliánná, sz. 1886., örhalom). „A lyánynak nagyon sok szép ruha kellett! Azt nem engedte meg a gazdaság, hogy sok lyány legyen. Gondujja csak meg! Ha egy családba hat lyány vót, annak csak vánkus kellett ötvennégy. — A lyány kiürítette a gazdaságot!" (Balláné Hegedűs Ilona, sz. 1899., örhalom).
