Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

VISELET - Parasztviselet Flórián Mária

131. Szűkgatya, Kazár, 20. század eleje. Kendervászonból varrt, toldott iilepü, szűk szárú gatya, korcában kenderfonalból szőtt lapos madzag. NM 60.45.1. Schőberl Magda rajza, NMR 13462. tyakorcba kötött köznapló kendervászon, azaz fonalas ing mellett az 1890-es évektől a „fáinabb emberek" ünnepi inge pamutvászonból varrt, mellén, kézelőjén fehér, idővel színes cifrával kivarrott lett. Az ingen zsinóros, sűrűn gombos mellényt viseltek, azt is kigombolva, hogy az ing hímzése látható legyen. Őrhalomban úgy tartották, hogy akinek a felesége nem szőtt, vagyis „lusta volt, patyolatból varrta az inget meg a gatyát". Az ing anyagának megváltozását azonban valójában az is befolyásolta, hogy az 1920-as évektől már nem volt elegendő kenderföld, a kendert csak a módosak tudták megfizetni, ezért a „gazdagnak több vászna volt" (VARGA M. Őrhalom, 1952). Őket csak később, az 1940es években érte el az a kényszer, hogy a korábban otthon varrt, csak a két vállat borító, „magyar vállfoltos" vászoning helyett sifonból, zefírből szabott, a két vállon végig futó folttal megerősített, vagyis „német vállfoltos", kész inget kellett vásárolniuk. Olyat, amilyet korábban csak a munkások, cselédemberek és a bányászok viseltek, akik szerint a „bánya vitte el a viseletet", mert a vászoningben nehéz volt dolgozni. Az inget-gatyát, a vászonöltözőt egykor szűrposztó ünnepi, illetve téli felsőruhák egészítették ki. Ezek közül legelőbb talán a szíjjal derékra fogott szűrdolmány, a kankó ment ki a divatból, amit végül ugyancsak a tótok viseletéhez kapcsolt az emlékezet. Az egykor házilag is szőtt, varrt szűrnadrágot, a hunyát, az 1870-es években a losonci vásáron még be lehetett szerezni, de későbbi használatáról nem tudunk. A legkedveltebb, legtovább viselt szűrposztó felsőruha a szűrköpönyeg volt, amit ezen a tájon többnyire csuhának neveztek.