Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

LAKÁSKULTÚRA Zólyomi József

szonyágy volt. Az ágyat a szoba ablak nélküli hosszanti fala mellé állították, hogy az ajtón belépőnek rögtön szembe tűnjék. A 18. század második felében készült hagyatéki leltárakban kárbecslésekben gyakran találkozhatunk azzal a megjegyzéssel: „pénzért vett nyoszolya" amely kétséget kizáróan azt jelzi, hogy e bútordarab asztalos műhely terméke. A nyoszolya formájára utaló első adatunk a 19. század első feléből származik. Egy dejtári gazda felesége egy „kéttornyú" (a fej- és lábvégét egyaránt magasra emelkedő oromzat díszítette) nyoszolyát kapott szüleitől 1834-ben. A feleség anyja az 1828-ban készült végrendeletében leányára hagyta az 1810 táján vásárolt „egytornyú" (a két ágyvég közül csak az egyiken volt oromzat) ágyát. Valószínű, hogy a 18. század második felétől épült, vályog- és vertfalú, magas mennyezetű lakóházaikban a menyasszony hozományához hozzátartozott a tornyos ágyvég. A gyűjteményekben megőrzött példányok magas, hosszú lábú ágyvégek, amelyek lehetővé tették, hogy az ágyra rakott ágyneművel, a mögötte lévő falat szinte teljesen eltakarják. Az ágyak legrégebbi példányai a komáromi és a rimaszombati asztalosműhelyekben készültek. A komáromi bútorstílus jellemzője, hogy az ágyvégek felületét léckeretekkel tagolták, az így kialakított mezőket ismétlődő virágmintával díszítették. A rimaszombati stílust a halványvörös alap feketével történő márványozása jellemzi. A komáromi bútorstílus átvevői és folytatói a váci és a szécsényi asztalosok voltak. A váci asztalosok nyoszolyái a megye nyugati részén voltak ismertek, de egyes példányai Őrhalomig eljutottak. A Szécsényben készült ágyak a Karancs és a Cserhát falvaiban voltak ismertek. A losonci és ipolysági asztalosok vízszintes elhelyezésű virágos mezőkkel díszítették az ágyvég torony alatti részét. Ezt a díszítési módot alkalmazták a ládákon is. A Zagyva folyótól keletre az ágyvégek tagolása elmaradt a 19. század második felében, a vörös alapú, feketével márványozott tornyos ágyak voltak ismertek (K. CSILLÉRY K. 1989:844). A tornyos ágy Őrhalom, Hollókő, Karancsság, Bánk környékén az első világháborúig tartozott a leány hozományához. A megye déli részén már a 19. század második felében kezdett háttérbe szorulni a tornyos ágy, mely a modenizálódásra való törekvésnek, a kortársi bútoreszményhez való igazodásnak a jele. Az ecsegiek 1850-ben alacsony, barnára festett ágyakat vásároltak Gyöngyösön. Barna festésű ágyvég ismert volt Kallón ( 1864), Szarvasgedén ( 1872), Egyházasdengelegen (1881). A torony nélküli ágyakat a gombos nyoszolyát váltották fel, melyek a század végén az Ipoly völgyében is kedveltek voltak. Az ágyvég külső oldalát léc- vagy festett keretekkel tagolták, stilizált virágmintákkal díszítették. A századforduló táján a barna színre festett ágyak felső széle hullámos vagy nyújtófát utánzó kiképzést kapott. Az új típusú ágyak - a tornyos ágyakhoz hasonlóan - magas lábúak voltak. A két világháború között, a falvakba letelepedett asztalosok a megrendelők igénye szerint végeiken egyenes szélű, díszítés nélküli, alacsony lábú ágyakat készítettek. A levéltári forrásokból, visszaemlékezésekből nemcsak az ágy formáját, díszítését, elhelyezését ismerhetjük meg, hanem az ágy felveté-