Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

NÓGRÁD MEGYE AZ ORSZÁG NÉPMŰVÉSZETI TÉRKÉPÉN Hofer Tamás

Ez a kötet a hatodik a megyék népművészetét bemutató monográfiák között. A sorozat indítását 1980. március 3-án az Európa Könyvkiadó által, Tálasi István elnökletével összehívott értekezlet határozta el. Az Európa fölvállalta, hogy a megyékre és a megyei múzeumi szervezetekre támaszkodva, a Művelődési Minisztérium, a Kiadói Főigazgatóság, a Néprajzi Múzeum erkölcsi támogatásával kiadja „népművészeti örökségünk" sorozatcímmel a megyék gazdagon illusztrált köteteit. Az első megyei kötetek megjelenése után a tervek szerint sorra került volna a határon túli magyar csoportok népművészetének közreadása is. Végig gondolva a vállalkozás nagyságát, az Európa Kiadó akkori igazgatója, a mecénási szerepet vállaló Domokos János, tréfálkozva jegyezte meg: „az utolsó köteteket hozzátok ki majd a síromhoz". Domokos János már évekkel ezelőtt eltávozott közülünk, így erre a kötetre is áll a tartozás - a tisztelgést helyettesítse ez az emlékező mondat. Az a bizakodás viszont, hogy a megyékben lesz annyi megbecsülés saját hagyományaik iránt, ami a sorozatot életben tartja, beigazolódott. Az első kötetekhez (Szolnok, Hajdú-Bihar, Csongrád) újabbak csatlakoztak (Vas, Borsod-Abaúj-Zemplén és most Nógrád), amelyek megyei szervezésben készültek, a Nemzeti Kulturális Alap Népművészeti Szakkollégiumának és más alapítványoknak támogatásával jelentek meg. A sorozat elsődleges célja a „klasszikus", az ipari forradalom előtti, a városiasodás hatásaitól még kevéssé érintett népművészeti emlékanyag múzeumokban rejtőzködő, eddig nem publikált tárgyainak közzététele volt. Azzal, hogy a megyéket saját örökségük minél teljesebb számbavételére biztatta, arra is serkenteni kívánta, hogy az eddig is ismert, a népművészet országos képében „főszereplőnek" számító vidékek, kézműves központok mellett, vegyék figyelembe a mostanáig háttérben maradt tájakat, műhelyeket, műfajokat is. Az eredmény - a már megjelent kötetek - igazolják, hogy még mindig sok új értéket lehetett és lehet fölfedezni. Az eddig megjelent kötetek a közvéleményben élő országos, az egész nyelvterületre kiterjedő, egységes népművészet-kép helyett a valósághoz közelebb álló, tájanként változatos, megyénként jellegzetes különbségeket mutató népművészet-képet közvetítenek. A terv azonban azt is figyelembe vette - ahogy az első kötet bevezetőjében olvasható -, hogy a népművészeti örökség „örököse" nem csak egy-egy megye, például Nógrád, sőt nem is csak a magyarság: „... az emberiség lélektanilag, kulturálisan egységes, az egész emberiség fölhalmozott tapasztalatai és alkotásai mindnyájunkat megilletnek örökségként, pusztán embervoltunk jogán". Az e kötetben bemutatottak is fölfoghatóak úgy, mint amiket az emberiség a közös műkincs-