Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

LAKÁSKULTÚRA Zólyomi József

dóknál nem hiányzott a falról a kereszt, az üvegre festett szentkép (üvegkép) és a falba süllyesztett kisméretű tükör. A lóca az egyik legfontosabb bútora volt a háznak. A két hosszanti és a bejárati ajtóval szemben lévő falhoz lócákat állítottak. A források­ban pad, padlóca, ülnyi való lóca néven fordul elő ez a bútordarab. A lócának nevezett ülőalkalmatosság nem volt egyéb mint egy 10 cm vastag, 50-60 cm széles, a fal hosszához szabott tölgyfa deszka, melyet a két szélén és a közepén vályogpillérekre vagy földbe vert karókra fek­tettek. A lakóház egyetlen fűtött helyisége a ház a téli hónapokban nem­csak nappal, hanem éjszaka is menedéket adott a család tagjainak. Közülük egyesek a lócán, illetve a kemencén aludtak éjszakánként, de itt kaptak helyet a befogadott ismerősök, idegenek is. Ennek szemlél­tetésére néhány levéltári adatot idézünk. Egy mulyadi tanú azt vallot­ta 1707-ben, hogy az „...említett Asszonnak Ágya lévén a Tűzhely előtt való Lóczán, maga megint a Kemencze vállán feküdvén". Egy csecsei jobbágy házában 1759-ben a beteg gyermek a tűzlócán feküdt. Egy lo­pással vádolt hugyagi zsellér azt vallotta 1768-ban, hogy a kérdéses időben „az kemencze alatt és pedig a padon feküdt". Ugyanebben az évben egy marcali jobbágy azt mondta az őt kérdező bírónak: „...én az Asztal meget ülvén, mondottam hogy ne lőjjetek mert sokan vannak a házban, s széjjel feküsznek a lótzán". Egy agárdi szemtanú azt val­lotta 1771-ben, hogy „Ott voltak a Gazda leányai és egy gyermek, amellyek a házban a Lóczán feköttek a Gazdaasszony penig a Komrában volt". Egy lapujtői zsellérnél vendégeskedő férfi 1773. évi vallomásából: „... én mihelest lefekvésnek ideje érkezett az apámal együt az Kemenczére fekütem és gyermekkeimmel onnad meg sem mozdultam". Egy rimóci tanú 1777-ben arról tájékoztatta az őt kérde­ző bírót, hogy „A Böjti napokban Jusztin György Házában a Kemenczén feküdött, ugyan azon alkalmatossággal tapasztalta a gaz­da fiát a mostoha Anyjával a Tűz Padban edgyütt susogni". A 18. század első felében sem volt ismeretlen a hosszú karos lócza (Gácslehota, 1722) és a Kar szék (Nőtincs, 1735), amelyeken háttám­lás ülőalkalmatosságot kell értenünk. De előfordulásuk ritka, csak a gazdagabb jobbágyok kárlistái említik. A belülfütős házból nem hiányzott az asztal, melynek helye a ke­mencével rézsút szemközti sarokban volt. Az asztalt hétköznapokon valószínűleg nem, de ünnepeken, így például Alsópetényben 1769­ben, „6 rőfös abrosszal" terítették le. Alsósztregován takács szőtte ab­roszokat írtak össze 1758-ban, melyeknek két keskenyebb szélén szőttesminta volt. Egy losoncapátfalvi gazdánál 1796-ban „3 Abrosz, az ketteje 4 nyistes, az harmadik veres pamukkal szőtt" volt. Az asz­talhoz kihúzható fiók is tartozott, melyben fakanalat, kést tartottak. „Asztal fiával edgyütt" elpusztult asztalt az 1759. évi zelenei kárbecs­lések említenek először. Az ágy és ágynemű, a család ruhatára, a tárolásukhoz szükséges bú­torok, a nők hálóhelyéül szolgáló kamrába kerültek. A pitvarból nyíló kamrában vagy kamrákban tüzelőberendezés nem volt, így ott fűteni

Next

/
Thumbnails
Contents