Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

AZ ÉPÍTETT KÖRNYEZET: TELEPÜLÉS ÉPÍTKEZÉS Zólyomi József

het, a' sárral való tapasztás által megegyesítetnek, és agyaggal, némely­kor mésszel is kifejérítetnek" (SZEDER F. 1819:24). A történeti források szerint, Szeder Fábián nem új házak építésé­nek megfigyelése alapján készítette leírását, hanem a már meglévő és egyre csökkenő számú faházak építési technikáját írta le. A 18. század első felében a török háborúk következtében elpusztult falvak új lakói a történeti megye középső és északi részén - a korábbi évszázadok gyakorlatához hasonlóan - faházat építettek. A megye déli részén, az erdő területének csökkenésével, a sövényfal (patics) vált az általános­sá. Adatainkból kitűnik, hogy a két falazat elterjedése közötti határvo­nal Szöllős-Ecseg-Nézsa települések között húzható meg. A 18. szá­zad második felében az erdők csökkenése miatt a faépítkezés meg­szűnt a megyében. A falazat építőanyaga a vályog és a vertfal lett. A faház fala borona vagy rovott technikával készülhetett. Az elsőt hosszú fenyő- vagy tölgyfa gerendákból állították össze, melyeket a ház sarkainál összecsapoltak. A rovott falú házak építési technikája: a földre fektetett, a ház alaprajzát adó vastag talpgerendákba csapolt vá­zul szolgáló oszlopok oldalán kiképzett, függőleges vájatokba (zsili­pekbe), bárdolt tölgyfadeszkákat (rovást) zsilipdeszkákat csúsztattak. Ezért az így épült házakat zsilipéit vagy rovott falú épületeknek nevez­ték. Ha a kétféle faltechnikát őrző települések nevét térképre vetítjük, rögtön szembetűnik, hogy a történeti megye északi részén a boronafa­las, míg a Losonctól délre eső falvakban a rovott faltechnika volt az is­mertebb. A rovott falú házakat kívül-belül agyaggal betapasztották és fehérre meszelték. A 18. század első felében boronafalú lakóházat - az erdők területé­nek csökkenése miatt - már aligha készítettek. Csupán gazdasági épü­leteknél (istálló, pajta) alkalmazták ezt a faltechnikát. A 17. század­ban vagy még korábban épült boronafalú lakóházak meglétéről kevés történeti adattal rendelkezünk. Hasznos (1722), Diósjenő (1734), Lest (1737), Gácsfalva (1740), Vilke (1761) községekben a házakat hosszú boronafallal építették. Boronafalas istállók, pajták meglétéről tudunk Herencsény ( 1754), Csesztve ( 1757), Ipolytarnóc ( 1762), Lest (1766), ^uropolya (1769) stb. községekből. A balassagyarmati Palóc Múzeum szabadtéri néprajzi gyűjteményében látható pajta is borona­fallal készült, melyet Litkéről telepítettek ide. A 18. század első felében rovott technikával épült lakóházak voltak Karancsapátfalva (1717), Lapujtő (1722), Csesztve (1726), Nőtincs (1735), Marcal (1737) községekben. A Palóc Múzeum szabadtéri gyűjteményében elhelyezett karancskeszi faház is rovott technikával készült. A megye erdőben szegény déli részén fonott sövényfalú épületeket írtak össze Kalló (1722), Ecseg (1731), Szöllős (1735) településeken. A fonott sövényfal az erdős vidékeken sem volt ismeretlen. Lakóházat ugyan nem, de istállót, fészert itt is építettek sövényfallal: Lapujtő (1722), Mihálygerge (1736), Sóshartyán (1730). Az erdős övezetben templomok is épültek tapasztott sövényfalból (pacsitfal). Az 1791-ben épült diósjenői kőtemplom helyén sövénytemplom állt korábban. Sö-

Next

/
Thumbnails
Contents