Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

VALLÁSOS NÉPMŰVÉSZET Limbacher Gábor

tésének következménye. Ezek a káponkák nem misevégzés, egyházi szertartások számára készültek, hanem elsősorban éppen a települési tér szakralizálására. Kialakításuk ezért olyan, hogy a fülkéjükben elhelyezett szentkép vagy szobor a szabad térből látható, közvetlen kapcsolatban marad a külvilággal. Kápolnák olymódon is hatékonyabbá tehették települési tér-szakralizáló szerepüket, hogy zarándokhelyek kegyképmásolatait, velük együtt azok kegyelmi kisugárzását foglalták magukba. Nógrádszakálban a módos gazdaként kálváriát is létesítő Tóth Antal valószínűleg a megye első szabadtéri lourdes-i barlangját építette utcai elhelyezéssel saját háza előtt 1910-ben. Hont kis-kápolnáját az 1775-ben lebontott, minden megholt hívő emlékezetére szentelt és temetővel körülvett korábbi templom helyére emelték, nyilván a terület további szakralitásának biztosítására, amire kultuszhelyként is utalt. Fülkéjébe halott fiát karjában tartó fájdalmas Szűzanya faszobrát helyezték, talán a korábbi templomból. Föltűnő, hogy káponka - utóbbi évtizedekben lourdes-i barlang jobbára csak Szűz Máriának és esetenként - mint századunkban Mohorán - Jézusnak készült. A szentek szobrai jellemzően, mintegy az embervilág példaadó részeseiként, zömök talapzaton szabadon állnak. A drégelypalánkiak 1762-ből származó Szentháromság szoborcsoportjajói szemlélteti ezeket. Magas oszlopon a Szentháromság személyei láthatók Szűz Mária szinte isteni magasságba emelt térdeplő alakjával, s lejjebb a talapzati párkányon kapott helyet Szent József központi elhelyezéssel, mert őt a karján lévő gyermek Jézus azonosítja. Két oldalán Sebestyén és Rókus viszonylag szintén hangsúlyos el375. Határbeli képoszlop (káponka) a 18. századból (?). Négyzet alapú terméskőoszlop lábazattal, sátortetővel, négy oldalán egy-egy fülke. Mátraverebély. Manga János felvétele, 1947. NMF 92346.