Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)
VALLÁSOS NÉPMŰVÉSZET Limbacher Gábor
helyezése s alább Rozália elülső ábrázolása valószínűleg a szoborcsoport járvány utáni fogadalmi létesítését tükrözi, vagy legalábbis e kultuszáramlat hatását mutatja. József és Rozália közti magasságban a községet tűzvész ellen oltalmazó Flórián reliefje tűnik szembe, míg az egész kompozíció hátoldalán kapott helyet Nepomuki Szent János. A négy evangélista a környező kerítés sarokoszlopain áll, hasonló magasságban. Az itteni Flórián ábrázoláson kívül a szentnek még Nőtincsről (1780) és Dejtárról (1855) ismerjük szabadtéri szobrait. Az itt megkoronázása közben látható Szűz Mária egyéb ábrázolásai találhatók Szklabonyán, ahol Szent Koronával a fején országunk védőszentjeként áll térré szélesedő útkereszteződésben, talapzatán meglepően korai 1830-as datálással. Az endrefalvi templomtéren Szeplőtelen Fogantatásként kapott szobrot a múlt század végén, és sokfelé feszület tövében, mint fájdalmas Anya áll. A fülekpüspöki templom 376. Nagy-Szentcsalád. Templom melletti színezett kőszoboregyüttes, valószínűleg a 18. századból. „S.ANNA" feliratú talapzaton Krisztus nagyanyja látható, a gyermek Mária elé könyvet tart. Balján férje Joachim, jobbján Szent József a karján ülő Jézussal. Fülekpüspöki