Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

A NÓGRÁDI TÁJ ÉS LAKÓI Zólyomi József

nek számított az, aki esetleg lócát, széket, kanalast, sótartót állított össze magának. A parasztság a tárgyi javai készítésénél, megszerzésénél elsősorban a használhatóság szempontjait követte, de természetesen nem idegenkedett azok díszítettségétől sem. Az asszonyok szívesen díszítették a maguk szőtte ágynemű egyes darabjait, a vásárokon, a falvakat felkereső kereskedőktől a festett virágokkal cifrázott tornyos ágyvéget, ládát és fogast vásárolták meg. Különösen azoknak a tárgyaknak a díszítésére törekedtek, amelyek a leány kelengyéjéhez vagy a szoba ünnepi berendezéséhez tartoztak. A fazekasok sátrából a fehér csíkos és színes virágú köcsögöt, tálat vitték haza a legszívesebben. A vásárolt tárgyak beszerzése nem egyszerre történt, hanem több éven át, darabonként kerültek a lakóház berendezései közé. A tárgyak megvételénél a készítő műhely azonossága, a minta egyezése alig érvényesülhetett. A ház berendezése mégis sajátosan egységes képet mutatott tulajdonosának és külső szemlélőjének egyaránt. A 19. század közepéig a „szép tárgyak" elhelyezése a ház (szoba) és a lakókamra között oszlott meg. A század második felétől a megbecsült, a szépnek tartott tárgyak a tisztaszobába kerültek. A reprezentatív funkciót kapott helyiségnek a bejárati ajtóval szemben lévő falára helyezték a legtöbb tárgyat (cifra tányér, szentkép, tükör), az ehhez közeli sarokba állították a 6-9-12 párnával felvetett ágyat, hogy a szo18. Ökrösszekér a rimóci határban, 1935. Ismeretlen fényképész felvétele, PMF 19232.