Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

A SZOKÁSOK TÁRGYAINAK NÉPMŰVÉSZETE - A jeles napok Lengyel Ágnes

336. Leányok csoportja viszi a kiszibabáX az Ipoly-parton. Őrhalom, 1934. Kankovszky Ervin felvétele, NMF 69517. menyecske volt, annyi helyről kérték a ruhát. Két rudat kereszt alakban összekötöttek, ez volt a kisze csontja. Teste nagy csomó szalma. Fejét törülközőbe csavarták, arra kentek szemet, szájat. „Nem vót az szép, csak, hogy mégis emberi formája legyen!" (FÖLDESSY Józsefné 1953) A húsvéti feltámadási körmenet után Litkén, Ipolytarnócon és Mihálygergén a lányok koszorúkat fontak s feldíszítették a templomi kereszteket és zászlókat. A biliinget, télizöldet a legények szedték, amiért tojást kaptak a faluban. A kifújt tojáshéjakat cérnára felfűzték, s a tojásfűzéreket felaggatták a templom falára vagy egy közeli fára (BOROVY J. Mihálygerge, 1952). Húsvét hétfőjének reggelén a legények, fiúgyermekek öntözni jártak, amiért viszonzásul cifra tojás járt. A tojás a néphitben egykor a termékenység és az újra feltámadó élet szimbóluma volt. A festett, díszített tojások termékenységvarázsló szereppel bírtak, s a díszítés célja eredetileg a varázserő fokozása lehetett. E sajátos jelleg magyarázhatja, hogy a hímes tojások díszítőelemei a magyar népművészet motívumkincsén belül különleges helyet foglalnak el és más területekkel alig mutatnak rokonságot (DOMANOVSZKY Gy. 1981:1.268). A nógrádi palóc hímes tojások régies díszítménykincse és a készítési eljárások, a