Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

PARASZTI SZŐTTESEK ÉS HÍMZÉSEK Kapros Mária

nan szőtt, frissen kallatott vászonba dolgozták bele, az éppen divatos csipkék közül választva hozzá kötést. Ha pedig a textília elszennyeződött, szétfejtették és a sima vásznat külön kimosták. Másképpen a gyapjúval mintázott darabokat nem is volt tanácsos, mert a berliner fonal erősen engedte a színét, s anyagánál fogva „összerántotta a cifrát". A két, ritkábban három szélből készült abroszoknak két keskenyebb oldala mentén fut szőttes díszítmény, azonos mintával. Kivételek, főleg a később készült darabok között vannak ugyan, de a többség úgy tartotta szépnek, ha mindkét végben egyforma a cifra. Kazár vidékéről maradtak fenn olyan régi példányok, amelyeknél, hasonlóan a lepedőkhöz, a mintázott sávot utólag toldották bele a sima vászonba. Az egy vászonszél szélességű kendőféléknek sokféle funkciójuk lehetett, formailag azonban két alaptípusba sorolhatók. A hosszú, rojtozott végű, illetve a négyzet alakhoz jobban közelítő, varrással visszaszegett vászonkendőknek egyaránt a két végébe szőttek, jobbára azonos mintasávot. A kizárólag dísztörülközőül szánt daraboknak egyes falvakban, például Érsekvadkerten gyakran csak egyik végét díszítették. Őrhalomból viszont ismertek olyan példányok, amelyeknek a közepébe beleszőttek egy harmadik mintacsíkot is. A szövött cifra szélessége arányaiban mindig igazodott a vászonnemű méreteihez. Általános tendencia ezen belül, hogy idővel a díszített felület szélesedett. Ezt vidékenként különböző módon érték el. Kazáron egyre több csíkot, geometrikus mintasort szőttek be szorosan egymás után; az őrhalmi csoportnál a szedett virágminták léptéke lett 226. Vászonkendő (poszrikos kendő) vége. Piros-kék stilizált mintái: középen rózsa, szekfű, a peremen kiscsengős. A kendő végén a láncfonalból kötött tornyos rojt. Nógrádsipek, 1933. PM 69.1.5.