Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)
PARASZTI SZŐTTESEK ÉS HÍMZÉSEK Kapros Mária
R SÇ IR 3R R Ä Ä Ä S% Ä S £6$ OAS Wwm www mww inni rmw www soni *•* rn wwm www www m iti nr 223. Lepedő piros-kék pamuttal szőtt, szedettes mintája: fügefaleveles. Nógrádsipek, 1930-as évek eleje. PM 69.1.2. 224. Lepedő részlete. Piros pamuttal szőtt, szedettes mintájának motívumai: rózsa és csillag. A díszítmény hátterét adó sávban a kender vetülékfonalat pamutra váltották. A lepedő szélén subrikolt hímzés, a kötés gyári csipke. Felsőpetény, 1920-as évek. PM 71.9.9. háború utáni időszakban az újabb ízléstörekvések kifejezésére a megye nagyobb felén már más eszközökhöz (hímzés, alapanyagként gyári kelme, boltban árult díszítmények) folyamodtak, így a szövés kései stílusa nem alakult ki. Az Őrhalom környéki szedettes díszítmények alakulása jól példázza, hogyan foglalta el egy új technika a régi helyét a népművészetben. Itt is az emlékanyag korai rétegének díszítését a szélesebb piros csíkok uralták a lazább színhatást nyújtó, lépett, geometrikus mintákkal ritmikusan váltakozva. A szedett hím mindig a díszített sáv középtengelyében, azaz a leghangsúlyosabb helyen jelent meg, mellette a lépett mintáknak mindinkább kísérő szerep jutott és a piros sávok keskenyedtek. Az újabb stílusú, bonyolultabb szedett mustrákat szintén kökJ feli m m, m