Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

VISELET - Parasztviselet Flórián Mária

Egy viseletegységet - például a női öltözet szerkezetére utaló szoknyahosszon, szoknyabőségen és a vele járó lábbelin kívül - valóban leginkább sajátos fejviselete különböztette meg szomszédaitól. Mi okozhatta nagyobb tájegységek öltözetének, ízlésének jelentős hasonlóságát és feltűnő különbözőségét környezetétől? Ennek magyarázatát a megyében a 18. század elején újjászervezett és a falvak életét erősen befolyásoló egyházi szervezetben véljük felfedezni. Nógrád megye határain belül több egyházmegye találkozott (DÓKA K. 1997). A megye néhány faluja valamikor az esztergomi érsekség tulajdonában volt, ezekben a 19-20. század fordulóján többnyire fél lábszárig érő bő szoknyát és merev kontyfőkötőt viseltek. A rozsnyói püspökség déli határa a karancsalji falvakkal esett egybe. Errefelé a mesteremberes öltözethez, a városias hosszú szoknyához még sokáig felvették a fehér, slingelt kendőből kialakított farkas főkötőt vagy a nagyünnepi, rakott kontyfőkötőt. Ez utóbbihoz hasonlót viseltek az egykor Gömör megyéhez tartozó medvesalji falvakban is (PALÁDI-KOVÁCS A. 1997:401). A megye Zagyvától keletre fekvő falvainak többsége az egri püspökséghez tartozott. E táj északi, nemeses vonásokat őrző és délebbi, parasztos viseletcsoportjaiban - amelyek további Heves megyei falucsoportokkal is rokonságot mutattak - maradt meg legtovább a főkötőkön az egykor a felföldi megyékben közkedvelt aranycsipke. A mai Nógrád megye legnagyobb részén a váci püspökség irányította a vallási életet. Ezen a vidéken volt a legtöbb a rövid, bő szoknyás, csizmás, puha főkötős falu. 147. Fiatal menyecskék ünnepi öltözetben, aranycsipkés féketőben. Kazár, 1930-as évek. Ismeretlen fényképész felvétele, NMF 156645.