Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

VISELET - Parasztviselet Flórián Mária

Természetesen az egyház hivatalos elvárásai között sohasem szerepeltek az öltözködés egységesítésére vonatkozó igények, még ha akadt is rá példa, hogy egy-egy falu plébánosa a szószékről szállt szembe a drága, túlzóan cifrálkodó öltözködéssel (MALONYAY D. 1922:147152). A közös vonások az egyházi eseményeken való közös részvétel hatására alakulhattak ki. Ez a feltételezés könnyebben bizonyítható, ha az egyházmegyéken belüli, kisebb viseletegységek kialakulásának folyamatát vizsgáljuk. A középkori, aprófalvas településrendszert őrző Nógrád megyében a 18. században kezdték újjáépíteni a török időkben lerombolt templomokat. Eleinte valamelyik, a környezete számára könnyen elérhető falu templomában több falu népe találkozott a vasárnapi mise alkalmával. Farkas Pál (1911:142) még, mint őszintén vallásos népet írta le a nógrádiakat, akik nyakig érő hóban és térdig érő sárban sem mulasztották el a néhol órajárásnyira lévő parókia miséjét. A vasárnapi találkozások közel hozták egymáshoz a közös templomba járó falvak népét, az ismeretségekből házasságok születtek, és az egyre szorosabb rokonsági kapcsolatba kerülő faluk lakói a templom búcsúját is közösen ülték meg. Idővel az összetartozó falvak mindegyike épített magának templomot, ami a korábban közös anyatemplom filiája, majd önálló parókia lett (BAKÓ F. 1989a:228-234). Az egykor egy anyatemplomhoz tartozók azonban továbbra is részt vettek a korábban közös és az új templomok búcsúján is, kölcsönösen vendégségbe várták az ismerősöket, rokonokat. Palotay Gertrúd ( 1931b) a két világháború között még