Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

VISELET - Adatok a megye népviseleti múltjából Zólyomi József

rendeletében olvashatjuk: „midőn pedig férjhez menendők lesznek, kötelességül figyermekeimnek hagyom, hogy minden leányomnak legyen mentéje". A szűcsmester műhelyében készült női mente első megyei említését 1698-ból ismerjük. Egy bujáki tanú vallomásában arról olvashatunk, hogy a faluban lakó jobbágyleány „vastag (terhes) volt és aratáskor is mentét viselt". Megyénk falvaiban a nők sötétkék posztóból készült hosszú ujjú mentét viseltek. Díszítését egy mohorai jobbágy házában 1785-ben leírt mente szemlélteti a leghitelesebben: „Egy rövid asszony mente mely sötétkék posztóbul van, világoskék ráncra valóval, ugyanolyan színű galon pántlikákkal, fekete rókára való préme, és fehér báránybőrrel bélelt". Az 1786. évi palánki kárlistából a sötétkék posztóból készült „asszonynak való rókás mente" további díszítését ismerhetjük meg: „kék szarkaláb" és „ezüst gombok" voltak rajta. A nyári hónapokban hétköznap viselt mentére a peres iratokból kapunk adatokat. A marcali bíró búzatáblájában 1785. július 27-én egy 11 esztendős zsellérleány „egy jó ölébbel le aratott, mely cselekedettyéért a rajta lévő mentéjét és Kendőjét el vették". A 18. század elején már általánosan viselt női mentéből a szegényebbek 2, a gazdagabbak 4-5 darabot őriztek ruhatárukban. A juhbőrből készült ujjas és ujjatlan, kurta (rövid) ködmön a 18. század elején már része a nők téli öltözetének. A losonci szűcsök 1721. évi limitációjában irhából készült öreg (nagy) ködmönt említenek, melyet „czifrával" díszítettek. A 19. század első felében sárga és fehér színű ködmönök szerepelnek a kárlistákban, végrendeletekben, amelyek fekete zsinórral, különféle színű bőrrel vannak kivarrva, a nyakrésznél prémezettek (szegettek). A felsorolt díszítmények az ujjas ködmönökre kerültek, az ujjatlanoknál erre nem találtunk utalást. A ködmönből 2-4 darabot tartottak. A női viseletnek része volt a veres zsinór öv, mely a 18. század elejétől gyakran szerepel a forrásokban. Használatának módját nem ismerjük. A csizma már a 18. század elején sem hiányzott a nők ruhatárából. A sárga, veres és fekete színű csizmákat vásárokon szerezték be, vagy a faluban dolgozó csizmadiától vásárolták. A sárga csizmára 1705-ből van adatunk: a felsősztregovai tanút a falut elözönlő kurucok arra kényszerítették, hogy egy pár sárga csizmát adjon nekik. A csizmát szattyánnal bélelt - besztercei, körmöci, törökországi kordoványból és tehénbőrből készítették. A piros és sárga női csizmák fehér zsinórral körül voltak varrva, a patkót a falusi kovács tette rá. A csizma viselése vagyoni állapothoz nem köthető. A sárga és piros csizma viselete a 19. század közepén is általános. A nők lábbelijeként tartották számon a hosszú szárú sarut. Elterjedt nem lehetett, mivel nevét ritkán említik forrásaink. A férfiak az általunk ismert legrégebbi hajviseletéről a sziráki anyakönyvek rajzai tájékoztatnak. A közölt ábrázolásokon a vállig érő és az üstökös hajviselet egyaránt megfigyelhető. Az üstököt leggyakrabban csomóba kötve viselték. Két csecsei jobbágylegény közül 1753-