Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

VISELET - Adatok a megye népviseleti múltjából Zólyomi József

Nem volt ismeretlen a vászon és a gyolcs anyagból varrt szoknya sem, melyet befestettek. A felsorolt szoknyákból 2-4 darab tartozott a gazdagabb és szegényebb nők ruhatárához. A 19. század elejétől, a gyári textíliák elterjedésével, a szoknyák nevei is megváltoztak: karton szoknya, mákos szoknya, stráfos szoknya, kanavász szoknya, szászorszép szoknya, szőrszoknya. Az 1840-es évek elejétől a felsőszoknya, a fehér alsószoknya nevek egyre gyakrabban fordulnak elő forrásainkban. A felsőszoknyából 5-10, az alsószoknyából 4-8 darab volt egy-egy asszony ruhatárában a 19. század első felében. Régi gyakorlat volt, hogy a szoknya köténnyel takart részét olcsóbb anyaggal pótolták. Egy jómódú vadkerti asszony 1787. évi kárlistáján „Egy új szoknya elejének a teteje és az alja vetőjén vászon van bele toldva" megjegyzést olvashatjuk. A 18. századi forrásainkban gyakran találkozhatunk a szoking, szoknying, szoknya ing névvel jelölt ruhadarabokkal. Anyaga takács szőtte vászon, házivászon vagy török gyolcs lehetett. A legtöbb falusi asszony ruhatárában megtalálható. Valószínű, hogy egy felsőrésszel egybeszabott szoknyát kell alatta értenünk. Forrásaink szerint a szoknya elé kötött - középkorban is ismert kötény a 18. század elején elterjedt viseletdarab a megye parasztságánál. A sziráki keresztelő (1712) női alakján keskeny kötényt láthatunk, melynek alját csík alakban díszítették. A ruhadarab neve forrásainkban: előkötő, előruha, kötiny, keczele, a 19. század első felében szakácska, kötény, ganga néven ismerték. A hétköznap hordott, majdnem az egész szoknyát beborító ganga nevének előfordulásánál mindig megtalálhatjuk a ruharab értelmezését segítő aratókötény kifejezést. Forrásainkban a kötény első említésével egy lapujtői jobbágyasszony 1722. évi leltárában találkozhatunk. Anyaga a legtöbb esetben vászon, melyet befestettek, de készülhetett gyolcsból, rása posztóból is. A kék, a fehér és a fekete színű kötényeket kedvelték. A csipkével díszített kötények 1758-tól ismertek. Az ingre vagy ingvállra a pruszlik került. Nyári és téli változata volt ismert. A nyárinak pruszlik a neve, anyaga mindig textília. A téli hónapokban a birkabőrből varrt ködmön pruszlikban jártak. A tavasztól őszig hordott pruszlik ritkán a szoknya anyagából, gyakrabban festett vászonból, veres, apró csepegtetett virágú kartonból, vörös, kék, zöld színű selyemből készült. A parasztnők által viselt „asszonynak való pruszlik" és a „ködmön pruszlik" első említését 1755-ből ismerjük (Kisújfalu). A pruszlik díszítésére csupán egy adat utal: a nagyoroszi gazda kamrájából ellopott holmik között volt: „síkos pruszlik, kettő a lányáé, egy az anyjáé, kék pántlikával, a kettő szárnya nélkül vagy leppentye nélkül varrva, és egy kék matériából veres pántlikákkal lepentyel ki van varrva". A ködmön pruszliknak Géc ( 1806) és Szalmatercs (1851) községben cucaj a neve, készítői a gyöngyösi szűcsök voltak. Díszítését nem ismerjük. A nők öltözködésében a mente volt az egyetlen ruhadarab, melynek beszerzését a szülők még végrendeletükben is biztosították leányuk részére. Barta István féltelkes panyidaróci jobbágy 1856-ban készült vég-