Bagyinszky Istvánné szerk.: A Losonci 23. gyalogezred a Don-menti harcokban 1942-1943 (Salgótarján, 1993.)

Kamarás Oszkár: Visszaemlékezés a salgótarjáni 53/III. zászlóalj doni harcaira

nunk lövészárkainkat, bunkereinket, fedezékeinket, amik a sárkunyhónál is alacsonyabb "komfort" kategóriába tartoztak ugyan, de 2000 kilométerre hazánktól, tartósan dermesztő hidegben, pislákoló gyertyafénnyel, de mégis otthonunkká váltak. Az otthonból kiválni, ami bármily kis védelmet és biztonságot nyújt is, mindig fájdalmas. Hosszan lehetne beszélni még azokról a további eseményekről, amelyekben zászlóaljunk, vagy annak egyes egységei részt vettek. Ilyen volt a január 14-i Wessely-Chutor és Novo-Uspenka közötti ellentámadás a túlerőben lévő orosz csapatok ellen, ami a már körülzárt Storoshevojeban rekedt alakulatok - köztük 23-asok is - kiszabadulását tette lehetővé Szilágyi Dezső huszár százados, akkori zlj. parancsnokunk merész elhatározásával. Ilyen volt a 10 napig tartó kocsatovkai körvédelem, amelynek legendássá vált eseményeiben a Szilágyi csoport kötelékében a tarjáni és gyarmati zlj. töredékei is jelentős szerepet játszottak. Beszélhetnénk az Olym völgyi utóvéd harcokról, ahol Tél tábornok fokozódó ereje és azórosz túlerő mellett egyre gyakoribbá váltak a súrlódások a Voronyezs felől visszavonuló német szövetségesekkel. Mily kevesen vannak már, akik még emlékezhetnek a Krasznoje Olym és Sztari Oszkol közötti 48 órás "hosszú menetelésre", amit a hóval borított vasúti töltésen tettünk meg - 40 fokos hidegben, de még mindig harcokra kényszerülve maradék lőszerrel és kézi fegyverekkel az ellenséges gyűrűből való kiszabadulás érdekében. Mindez már azután, hogy Stomm Marcell tábornok, hadtest parancsnok kiadta sokat vitatott búcsúparancsát, amelyben "mindenkinek saját belátásra bízza jövendőjét, mivel élelmet, lőszert és végrehajtandó feladatot adni nem tud".