Bagyinszky Istvánné szerk.: A Losonci 23. gyalogezred a Don-menti harcokban 1942-1943 (Salgótarján, 1993.)

Stark Tamás: A 2. magyar hadsereg veszteségeinek mérlege

teljes körű veszteség kimutatások. Ezek az adatok aztán évről évre megjelentek a statisztikai zsebkönyvekben. E kérdéskör nyílt kezelése lényegében az újabb háborús időszakban is megmaradt. Nem igaz az a gyakran terjesztett állítás, hogy a 2. hadsereg visszavonulását követően a hazai sajtóban le kellett tagadni a vereséget, illetve a veszteségeket. Valójában a Magyar Katonai Szemle 1943-as évfolyamában már számos, megközelítően pontos adat jelent meg a veszteségekkel kapcsolatban. Más kérdés, hogy a 2. hadsereg katasztrófája nem hagyott annakidején mély nyomot a közvéleményben. 1943. Őszén Olaszország háborúból való kiválása után - általános volt az a vélemény, hogy ezt a háborút csekély veszteségekkel sikerült "megúszni". A világháború után ismét a Központi Statisztikai Hivatal kezdte el a veszteségekkel kapcsolatos adatok nyilvánosságra hozatalát. Az első részeredmények a Magyar Statisztikai Szemle 1946-ban megjelent első számában voltak olvashatók. A fordulat éve után ez a kérdés is politikai manipuláció tárgya lett. Az ötvenes években a tankönyvek és a szakkönyvek szemérmesen átsiklottak az egész témakör felett. A hatvanas években viszont ellentétes folyamat vette kezdetét. A tankönyvekben és a szakirodalomban tendenciózusan felnagyított számok jelentek meg a 2. hadsereg veszteségét érintően. "A magyar hadtörténelem legnagyobb vesztesége ez" - írta Ránki György 1964-ben (Magyarország története II. kötet, 450. old.) a Don menti harcok kapcsán. A harcteret munkaszolgálatosként megjárt Kornis Pál még 1982ben is "pusztulásba hajszolt, koncul dobott másfélszázezer halott"-ról írt (Hadtörténelmi Közlemények, 1982/3.). Vajon mi volt az oka ezeknek a torzításoknak? A 2. hadsereg veszteségeinek felnagyításával a szerzők feltehetően a világháborúval kapcsolatos még