dr. Praznovszky Mihály szerk.: Szontagh Pál válogatott írásai (Nógrádi Irodalmi Ritkaságok 5. Salgótarján, 1985)

KÖSZÖNTŐ A FELVIDÉKI MAGYAR KÖZLÖNY MEGINDULÁSAKOR 1862. 1. évf. 1. sz. Tisztelt Barátom! üdvözlöm vállalatodat ! arra. hogy előre is sükert jósoljak, — anyagi sükert értek, — nem vagyok eléggé vérmes és rózsaszín kedélyű, azután ilyesmivel sem szerkesztőt, sem önmagunkat — a közönséget — altatni, és mintegy mindkél jelnek bókokat mondogatni nem lehet szándékom. — De különben is küzdelemmel jutni valamihez inkább jutalmazza az önérzetet, mint azt készei} találni, s a hi vivőit tér biztosabban tartható meg. mint az melynek elfoglalása könnyű és játékszerű, — hiszen a politikában is inkább ragaszkodunk törvények és békekötésekhez, mint kínált kegyajándékokhoz. Azért hát csak előre! Igen, hogy azon óriás lény mit közönségnek hívnak, kényes egy valami, — kényes pedig rendszerint nem abban hogy válogatna, hanem abban, hogy épen nem kell neki semmi. Különösen áll ez minálunk az irodalomra nézve. Azért azon lépésed, hogy lapot akarsz szerkesztem, bátorságot tanúsít, — igen is bátorságot de egyszersmind hitet is, — pedig épen a kettőre van szükség, hogy valaki "próféta" lehessen. Mégha politikai lapról volna szó, a közönségnek vállalatod köré sereglése valószínűbb volna, mert az ingerlőbb táp. — De az én nézetem szerint az örökké izgató fűszerekkel való élés elrontja a vért, a szervezetei, és a közönség csak akkor fogja ép és egészséges szervezetének tanújelét adni, ha nemcsak politikai lap után nyúl, — de társadalmi, köz és mezőgazdászati, szépirodalmi érdekeknek nyitott lapodat pártolja? Nem. — Már mondtam — ha jól emlékszem — valahol, hogy nagy nyomoréiságnak tartom ha "irodalmat" vagy csak bármi irodalmi vállalatot "pártolni" kell, vagy világosabban fejezve ki magamat: azt tartom nyomorúságnak, ha az irodalmat olyasminek tartják a minek pártolásra van szüksége. Engedj némi hasonlattal élnem.