dr. Praznovszky Mihály szerk.: Szontagh Pál válogatott írásai (Nógrádi Irodalmi Ritkaságok 5. Salgótarján, 1985)

affectait — lumpsága csak az mi rajta eredeti, az mit nem mástól tanult, de azért nem bír valami objectív eredetiséggel. Annyira megy régi nótája, hogy bizonyos okoknál fogva — Pesten lévén — látogatásom alkalmával homoeopathice élt. s bortól s a. t. tartózkodott. Az okot neje is gyanító! — Pesten a bányakerületi evangélicusok conventusában vettem részt, s úgy hiszem én voltam az. ki a magyar evan. egyház autonómiája felelt parentáltam. De ennek így kell lennie, a cenralisált absolut állam keretébe nem illhet autonom evang. egyház. Ez is, mint sok más — ezentúl nem egyéb mint rom, melly felett Máriusként legfeljebb csak sírni lehetend. — Ezen tirádák azt juttatják eszembe, hogy néném, vele való utósó együttlétünk, után, azt mondó felőlem, miszerint borzasztó pedant lettem, s hogy a férfiak ha megvénülnek, mind megpedansulnak. Ez azt látszik bizonyítani, hogy a pedansság felfordított arányban áll a tök jóságához. Míg az alsó tök, tökéletes-jó és nyers — a fej is tökük, s pedantság nélküli — amint a tökök érnek, az alsó veszít becséből, s a felső azt hívén, hogy becsesebbé lön. tanítani, doclrinairkedni. szóval pedanlkozni kezd. S ezért az asszonyok ritkán pedantok, mert csak egy lökkel bírnak, s az mi náluk az alsó tök helyett van, functiói elvégzésében a kor által ritkán tétetik pedanllá. — ritkán érik meg. — Aristophanesem megérkezett. A fordító előszavát már el is olvastam. Olvasmányim folytatásához azonban még nem bírok elegendő testi s lelki nyugalommal. Testivel nem, mert bal lábom nagyujja kisebesedvén, ennek ápolása nagy éleményl nyújt hypochonriámnak, csizmái sem húzhatok, lóra nem ülhetek; lelkivel nem mert még csekély gyapjúmat el nem adván, pénzem ugyan semmi — de adósságom annál több. S a gyapjúeladás összefüggésben van a lábfájással, mert a mint lóra ülhetek, megyek Gyarmatra, s adom am'uit kérik az ebatta! Egyébiránt Aristophaneshez visszatérve : denique helyesen fedeztük' fel mi ketten, hogy csak a "szép" örök. Különösen igaz ez az irodalmi szépről. Hol