dr. Praznovszky Mihály szerk.: Szontagh Pál válogatott írásai (Nógrádi Irodalmi Ritkaságok 5. Salgótarján, 1985)

LEVÉL ERDÉLYI JÁNOSHOZ Pozsony, Őszutó 17-ikén 1839. Kedves Jancsikám, in quo nihi bene complaceol En neked nem egy, de két levelet írtam, az az Kalmár által írott levelem 3.-ik volt, a sorban, — egyik Berzétére nuis Pestre vala utalva. — A Berzétére Írottra kaptam válaszodat, a másikra nem. — Egyébként, az mindegy — itt csak én vesztetlem, mert ha kapod levelemet, bizonyosan felelsz vala rá, — mi így elmaradt, az az 3 helyeit 2 leveledben gyönyörködhetem csak. Ne véld, hogy bókolok, önzés az egész. — Tudod e kedves Jancsim, hogy én itt nagy színésznek, érthetően-álkodónak tartalom, kinek nem tudni szavai mikor komolyak, mikor nem. — Te esmérsz, — igaz ez? — ők nem esmérnek engem; — Kik, „ők" fogod kérdeni? No, s azon emberek, kikkel itt időmet rövidítem; mert ritkák, kikel nuis célból keresnék meg. — Stullerhez leginkább vonzódom. — Vannak időszakok — percek csak — mellyekbën sentimental vagyok — ez olyan. Vágyom valami esmeretlen után. — Tán én is szerelmes leszek, a'la Vachott Imre. — Bocsánat hasztalan csevegésekért, — ez szívkönnyítő szer. — Tudom, hogy úgy is megbocséitasz, ha arra nem is kérlek. Mért kérlek hát? — Még igazuk lesz azoknak, kikel csak imént vádolók. — Elég magamról. A propos, az is mondatik., szeretek magamról beszélni. — Ezt Széchenyivel bírom közösen. Nála álszerénység, nálam szerénység hiánya. Ez ismét bizonyítja mondásukat, maga ezen sor. — De minek mind ezt? Peleiét. Szerelem magamat írni leveleimben, — hozzád írottakban. Ez még sem álkodás. lgaz-é, hogy M ariáss y né nem szándékozik tartani a Tudósításokat, Stulleréit? Ezt ne engedd megtörténni. — Ma van akadémiai közülés; megvallom szeretnék jelen lenni, a Kölcsey parentatiojáért, Szalay, Vidlickay lávának, mintha egy írnok akkor