dr. Praznovszky Mihály szerk.: Komjáthy Jenő válogatott versei (Nógrádi Irodalmi Ritkaságok 4. Szécsény, 1984)

Magamról

Gyűlölöm azt, amit szerettek, Az aljast és a köznapit, Miért titokban gyáva reszket, Silány szerelme nem vakít. Erényein egy van: a szabadság; Ezért hevülnek a nagyok, Ezt rettegi a lelki vakság: — Bűi}öm is egy van, hogy: vagyok. Hogy itt vagyok e torz világon, Hol rózsa vértalajba' kel, Hol összeég fertői lángon E tiszta, bátor, hű kebel. De összeég bár, újra él majd A szellemüdv s az égi kín És földöntúli szenvedély hajt Üj létet szálló hamvain. Nem süllyedek még sem közétek, Mert lelkem tiszta, mint a nap, Nem éri vész, nem fogja vétek, Mert mindennél hatalmasabb. Mert lángja hit, hatalma eszme, S tudvágy emészti szívemet, Istennek óriás szerelme Átjárja minden ízemet. S ami hevít, amit imádok, Csak önnön lelkem lelke az; És legyen üdv vagy legyen átok, Csal; lelkem átka, üdve az. Nem ismerek én más hatalmat, Csal; ami szívemben ragyog: Idegen Isten! nincs hatalmad! Magamon úr csak én vagyok. Óh tudtok-é lelkembe látni? Megértni mély rejtelmeit? Óh lehet-é nektek kitárni, Mi benne érzés, eszme, hit?