dr. Praznovszky Mihály szerk.: Madách Imre válogatott versei (Nógrádi Irodalmi Ritkaságok 2. Balassagyarmat, 1983)

Egy őrült naplójából

Látom most, milyen dőre, hasztalan vagy, De jól esik. hogy lelkemben lakál, Nem is jó ember, aki nem imádott Eszmét, az ész előtt mely meg nem áll. Feláldozás, hon, hit, mind ilyen eszmék. De mégis lelkünk égből hozta le, És közelebb áll Istenéhez a szív, Mely mindezeknek volt lakóhelye. S ha a tapasztalás kiábrándít is. A megcsalt szív becsében nem veszít. Szegy el je a lány s a világ, ha oly korcs. Hogy bé nem tölti szívünk vágyait. 21 A lány bűvös növény, virága oly deli, De elrejtett gyöke méreggel van teli. A lány tűz, messziről világol, melegít, Közelről gyilkosan éget vagy megvakít. 22 Mért nem hervad szivünk is, mint a lány, Mért oly múló, tartós szerelmünk tárgya? Nem szűnk hűtlen, ele ideálja az — Vagy hol van, mely mint megbájolt maradna Mely első csókján égett, a zománc Ellebben mint a puszták délibábja A kiábrándult szűnk bájvilág helyett A puszta sivatagjait imádja? 24 Mit kérsz Istent, ő szóra mitsem ád. Gúnyul ragyog jó s rosszra egyaránt. Véráldozat égett oltárain, Midőn olykor lejött, mivel megszánt. Az ég magas — míg a sóhaj felér, Esővé lesz, s az is. ha földre hull, A nyomorúság szenvedéseitől Csak a dúsnak termése gazdagul.