dr. Praznovszky Mihály szerk.: Madách Imre válogatott versei (Nógrádi Irodalmi Ritkaságok 2. Balassagyarmat, 1983)

Őrüljek meg

Ha volna úgy, minőnek alkoták; De az ember teremteni akart, Kitépte földét s elrontá a dalt. — Azóta éltünk mint vad ének zeng, Széthangzik minden, rémesen kereng. S kinek szent ihletéstől ittasan Az összhangzásról még sejtése van, Keblében fáj a szellemszó s kisír, Félszeg földünkre szokni hogy nem bír. S e szózat az, mely az őrültben forr, Mit szerelem súg, a költő danol. Mely lelkesített, jóslott, vezete Mindenben, mit földünk nagyot szüle. Azért megvetve ő is ellenét, Meglátogatja régi menhelyét, S mint isteneknek társa alkot ott Magának összhangzóbb, szebb csillagot. Magas lakából a föld s embere Szemében porszemmé törpülnek le És rajta dőre éji képzetek Lesznek minden keservek, örömek. — Hadd őrüljek hát meg s üdvöz legyen A régi romján szebb új életem. — *) Mennykő csapás által megszentelt, hely a Helléneknél. 3f( -^- ^