dr. Praznovszky Mihály szerk.: Madách Imre válogatott versei (Nógrádi Irodalmi Ritkaságok 2. Balassagyarmat, 1983)

Elveink

ELVEINK Hűs őszi est, a szél sivítva jára, S kocogni jött szobámnak ablakára: Szobámban halvány lángú lámpa égc, Én gondolkodva néztem bús szemébe, És éjsötét volt lelkem gondolatja, Előttem állt az inség rémalakja. Hányan éheznek, fáznak most az éjben, Mig én világom kényelemmel élem. így elmélkedtem s kissé fázni kezdtem. Egy jó palack bort hát elembe vettem, És ivogattam mindent elfeledve. Ah lám az ember ilyen gyenge, gyenge! Kifogyván végre a bor a pohárból. Gondolkodám a bor áldott hónáról. Hazámnak halvány képe állt előttem, Én vele sírtam, a jövőn törődtem. Öh, aki érze honfibút a férfi, Azt már nagyobb bú e földön nem éri, Mert minden kín csak édes szenvedés lesz, Mely e keservtől egy percünket elvesz, így elmélkedtem s egy kicsinyke pára Fájó szúrással a szemembe szállá. Én feljajdultam, mindent elfeledve. Ah lám az ember ilyen gyenge, gyenge! A halvány lámpa lassúdan kihamvadt S engem még ébren tárta lelki bánat. Gondoltam szívem bús történetére, A zord halálra s a lány szép szemére; Öh, akit a sors ily vadul lesujta, Hogyan lehetne annak földi nyugta Szivembe nem fog az többé belépni. Vagy a hitványát én fognám kitépni, így elmélkedtem mindég halványabban Míg elcsitult a gondolat agyamban. És elaludtam, mindent elfeledve. Ah lám az ember ilyen gyenge, gyenge!