dr. Praznovszky Mihály szerk.: Ferenczy Teréz Nógrádi (Irodalmi Ritkaságok 1. Salgótarján, 1983)

Szécsény, 1852. okt. 21.

ondá pedig amaz: „kérlek azért téged, Hogy szellem szárnyain bocsátnád le őtel. És látogatná meg újonta a földet S én atyámnak héizát. Van még nekem otthon öt élő testvérem, Azok előtt rólam bizonyságai tegyen Hogy egy is, miként én éltem, úgy ne éljen E kérést tedd meg hát!" „Mind hasztalan! — szóla az egek ősapja — Van ott lenn Próféta — s ki azt nem hallgatja Haszontalan annak a sírok halottja Feltámadás végett! — Lázár ha lemenne, neki sem hinnének, — Ah nincsen tédvilág a kéj emberének! Kilöknék a házból, mint sem megtérnének S érnének jó véget," SZËCSÉNY, 1852. OKT. 21. A szécsényi kertbe jertek el óh ifjak! Jertek el óh lányok! Lássátok meg: a lomb őszi levelei Minő haloványok. Ily halovány az én megtört testem, lelkem, — Pedig még tavasz van, — Tavasszal kelt virág, melynek álma ott lenn, Lenn a sírhalomban. De azért jertek el, ifjak és leányok! A szécsényi kertbe. Itt volt boldogságom, itt van siralmamnak Fája elültetve. Itt láttam meg Őt. . . kit? óh kígyó ne marj most. Hadd nyugodjam enyhén. Álommá vált múlttal, álmos pilláimmal Ez ős nyárfa enyhén.