dr. Praznovszky Mihály szerk.: Ferenczy Teréz Nógrádi (Irodalmi Ritkaságok 1. Salgótarján, 1983)

Szécsény, 1852. okt. 21.

e őrültség is volt szeretni őt, nekem, Most tudom, most végre, Midőn vezekléssel, midőn bűnbánattal Tekintek az égre. Mill) gyönyörű vidék! az isten egy kertnek 1 erem te léged! Pillanatra lelkem, öltsd le, vagy szaggasd le Gyilkos keservedet! dd szálljon el lelkem múltba a jelenből, Mint egy galamb-madár, Mely Szibéria és Hindosztán völgye közt Levelet hordva jár. Mert tudjátok meg: hogy sasfészek volt hajda Fölöttem itt e vár, Itt folyt a törökvér, itt hörögte végső „Allah"'-ját a tatár. Most is az utolsó vérpatakon lídnalt Egy lángész sugara, et árasztott fényt, árasztott meleget E szegény hazára. Amott balra — nyújtja romkarját az égre Hollókőnek véira, Mintha várna e vár egy új dicsőségre, Egy Mátyás királyra. Arra kissé föl ebb a Drégelvári rom, Hős Szondinak fészke, — Aki akkor lön nagy, akkor nyert életet Amidőn elvérze. Ott jobbra Gács, Fülek, Somoskő és Salgó Mély árnyakat vetnek. Hogy lenne borongó emléke a szívnek, S kép a képzeletnek.