Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2018 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 41. (Salgótarján, 2018)
Nagy Péter: „Telepiek, falusiak” és bejárók - A (borsod)nádasdi vasgyár társadalma a kezdetektől az államosításig
Ionosén a téli időszakban jelentett nagyobb problémát. Ennek hatására Quirin József gyárigazgató kezdeményezésére 1926-ban gyűjtést indítottak a telepen egy új egyházi létesítmény felépítésére, amelyhez sok munkavállaló hozzájárult keresete arányában. A telket a bekölcei közbirtokosság adományozta. A templomot 1934. szeptember 11-én szentelte fel Kriston Endre egri püspök. A telepi evangélikus templom szintén 1934-ben épült.62 A gyártelepi temetőt 1865-ben erdőirtással alakították ki. Mivel még templom nem volt akkoriban a telepen, ezért lármafát, más néven klopacskát állítottak fel a gyárudvaron, amelyet megszólaltattak temetés idején. Emellett ennek hangja jelezte a munkakezdést a bányászoknak és a gyári munkásoknak is.63 Borsodnádasd gyártelepi része látképének mai napig meghatározó színfoltja két mesterséges tó, amelyet az ott élők is használhattak szabadidejük kellemes eltöltésére. A gyár vízszükségletét biztosítandó a „Telep” felett elnyúló egyik völgyet töltéssel elre- kesztették, ahol egy víztározót hoztak létre, ezt ma Felső-tónak nevezik. Terveit 1887- ben készítették el, és a kivitelezési munkálatoknak még abban az évben hozzáfogtak,64 és létrejött az Arló-patakra épült tó.65 Az Alsó-tó tervezését 1901 -ben indították el, építését viszont csak 1913-ban kezdték el. Medrében korábban sportpályát alakítottak ki.66 Az Alsó-tó felett egy fahíd ívelt át, amelynek egyik oldalát a helyiek Kis-tónak nevezték el, ahol sok gyártelepi gyermek tanult meg úszni.67A tavon nyári fürdőt létesítettek, amelyet a tisztviselők és a munkások meghatározott rendben látogathattak. Fürdőzési idejük végét egy síndarab ütögetésével jelezték. Télen korcsolyapályaként használták. Az Alsó-tó felületére az 1940-es években vízilabda-pályát építettek, valamint partjára kabinokat helyeztek. Nyáron úszóversenyzők és evezősök, télen korcsolyázók vették birtokukba. A településen emellett a labdarúgás is népszerű volt.68 A letelepített tisztviselők és munkások mellett a magasabb életszínvonal elérése érdekében a faluban élők is egyre nagyobb arányban vállaltak munkát a kohászatban. Kezdetben főképp segéd - és betanított munkát vállaltak, azonban később egyre többen képzett feladatokat is el tudtak látni, ami jórészt saját rátermettségükön is múlott. Ipacs Bertalan például csapkenőként kezdett még tizenhárom évesen a gyárban, majd a második világháború idején már képzett munkásként, hengerészként végezte feladatait.69 Jellemző különbség volt azonban a telepi lakossághoz képest, hogy habár a kolónián is volt kiskert, és állatokat is tarthattak, a „falusiak” nem hagytak fel korábbi, a település domborzati viszonyai között kiterjedtnek mondható mezőgazdasági tevékenységükkel. Gondolkodásuk a paraszti és a munkásmentalitás sajátos egyvelegét alkotta. A szinte kispolgári életnívót követő „Telephez” képest a „Faluban” élő családok kulturális élete azonban sokkal inkább paraszti jellegű volt. A faluban külön működött iskola.70 Az itt élő munkások nem jártak a telepi Olvasó Egyletbe, és jóval kevesebb egyesület jött létre ezen a településrészen. A cserkészet a faluban 1926-ban jött létre, emellett 1933-ban római katolikus olvasókör, 1936-ban Önkéntes Tűzoltó Egyesület alakult.71 62 SÁGI 2011:86-103. 63 BÁRCZY 1960:72. 64 BÁRCZY 1960:89. 65 SÁGI 2011:38. 66 BÁRCZY 1960: 94-96. 67 Interjú Dobrik Lászlónéval (1935). Borsodnádasd, 2018. december 1. 68 SÁGI 2011:40-48. 69 Interjú Ipacs Bertalannal (1925). Borsodnádasd, 2017. augusztus 8. 70 Interjú dr. Kopátsy Sándorral (1922). Miskolc, 2018. március 23. 71 SÁGI 2011: 116-123. 63
