Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2018 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 41. (Salgótarján, 2018)

Nagy Péter: „Telepiek, falusiak” és bejárók - A (borsod)nádasdi vasgyár társadalma a kezdetektől az államosításig

acként fontos szerepet játszó Miskolc és a Tisza vidéke is könnyen elérhető volt.6 A vas­gyár építését 1861 -ben határozták el, melynek termelése 1864 áprilisában indult meg részlegesen, majd az év végéig minden üzemrésze elkezdte működését.7 A gyár létreho­zásában különösen fontos érdeme volt Volny Józsefnek, az egyesület főfelügyelőjének.8 A munkáslétszám változása 1864 és 1894 között Nádasdon Forrás: KORODI József: A borsodi iparvidék: 43. Borsodnádasd kezdeti munkáslétszáma 260 fő volt. A grafikonon is jól látható, hogy ez a létszám visszaesésekkel ugyan, de a század végére több mint duplájára emelkedett 1894-ben 549 személy tevékenykedett az üzemben. Ez a prosperitás annak volt köszön­hető, hogy a kiegyezés után még jobban megindult a vasipar fejlődése, és az üzemekhez egyre több megrendelés érkezett, ami a létszámban is tükröződött.9 Az 1873-as recesszió azonban jelentősen éreztette hatását a vasiparban, és ennek következményei a mun­kások számában is kisebb-nagyobb kilengésekkel tarkítva eltartottak az 1880-as évek elejéig. Az osztrák vasipari cégekkel való versenyképességet szem előtt tartva 1881-ben a Rimamurányvölgyi Vasmű Egyesület és a salgótarjáni vasgyár egyesült, melynek ré­vén létrejött a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. (röviden Rima, RMST) nevet viselő konszern. A létrejövő nagyvállalat sikeres gazdaságpolitikájának és a termelés raciona­lizálásának köszönhetően a nádasdi gyár is korábban nem látott fejlődési pályára ke­rült. Az 1890-es évek elején azonban kimerült a nádasdi szénbánya, így ezután a kőszén utánpótlását a környékbeli újabb bányatelepek beindításával oldották meg.10 6 ROMÁR 1930:2. 7 BÁRCZY 1960:65-71. 8 Volny József. In: Vasárnapi Újság, 1864. szeptember 11:377-378., Borsod megyei vasgyárak. In: Vasárnapi Újság, 1864. szept. 11: 381. 9 JENEI 1980a: 75. 10 BÁRCZY 1960:90. 54

Next

/
Thumbnails
Contents