Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2018 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 41. (Salgótarján, 2018)
Fodor Miklós Zoltán: Adatok Nógrád vármegye galériájáról
A DORNYAY BÉLA MÚZEUM ÉVKÖNYVE TÖRTÉNELEM XLI. KÖTET (2018) ADATOK NÓGRÁD VÁRMEGYE GALÉRIÁJÁRÓL FODOR MIKLÓS ZOLTÁN Dornyay Béla Múzeum, Salgótarján A magyarországi vármegyeházák közgyűlési termeiben kiállított portrégalériák az organikusan fejlődő magyar alkotmányosság eszméjének produktumai, egyben a hatalmi reprezentáció eszközei. A közgyűlési termekben megjelentek királyok, királynék, országos főméltóságok (nádor, országbíró), továbbá a vármegye főispánjainak arcképei, majd a 19. századtól a nemzeti mozgalom számára példamutatójeles személyiségeiről készült festmények. A vármegyei galériák kialakulási időszakában, a 18. században a képek az abszolút politikai legitimitás hordozóit, vagyis az uralkodókat és az uralkodóház más tagjait, valamint a szűkebb politikai közösség, a vármegye uralkodó által kinevezett fő tisztség- viselőit, a főispánokat ábrázolták. A képek jellemzően nem a vármegyei közgyűlés megrendelésére és költségére készültek, hanem az uralkodóház tagjainak ajándékaképpen, vagy a kinevezett új főispán költségén (a főispán arcképével egyetemben) kerültek a vármegyeházákba.1 A reformkorban ezekhez a képekhez csatlakoztak a nemzeti mozgalomban országosan kitűnt személyiségekről készült portrék, melyeket a tiszteletadás jeleként rendelt meg és finanszírozott a vármegye közönsége.1 2 A kiválasztott, példaadónak szánt személyről készített portré egyben politikai állásfoglalás is lehetett. Az országos jelentőségű személyek kiválasztásánál meghatározó szempont lehetett még az adott vármegyéhez való kötődés is. A galériák emellett továbbra is gyarapodtak uralkodói-uralkodóházi képekkel, valamint főispáni portrékkal. E képek bekerülése a vármegyeházi galériákba egykor közügy volt. A megyegyűléseken meg kellett szavazni, hogy kiről készüljön portré, és annak költsége mekkora lehet. A művész kiválasztása ritkábban volt a vármegye dolga, ebben az esetben azt szintén testületi döntéssel határozták el.3 A második világháború viszontagságai, majd különösen az 1945 utáni szembefordulás a hagyományos történeti állameszmével jórészt megpecsételte e galériák, nemzeti panteonok sorsát. Sok alkotás megsemmisült, végletesen megrongálódott, vagy elhurcolták. A megmaradt alkotások is „mostohagyermekké” váltak, szerencsés esetben múzeumi gyűjteményekbe kerültek át, de restaurálásukra sokáig nem került sor. Sok 1 BICSKEI Éva: A nemzeti panteon formálódása. Közgyűlési termek arcképcsarnokai a 19. században. http://www.mtatk.hu/kiadvany/fiatal/10_bicskei_eva.pdf (a továbbiakban: BICSKEI), 169. 2 Uo., 170-171. 3 BASICS Beatrix: Pusztulásra ítélt képcsarnokok. Kutatások a vármegyei portrégalériákról. In: Múzeumcafé 66. (A továbbiakban: BASICS), 188. 41
