Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2018 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 41. (Salgótarján, 2018)

Hausel Sándor: „...melyekben a religio mind egy, mind más részről ugyanazzal a szabadsággal taníttathatik...” A közös iskolák építése Nógrád megyében II. József uralkodása alatt

A közös iskolákat illetően Beke Márton volt a másik állami hivatalnok, aki mint a megye királyi tanfelügyelője szorgalmazta minél több ilyen iskola építését. Muslay Antal a megye alispánja jelenlétében tette le hivatali esküjét, amelyben az uralkodónak és az államnak fogadott hűséget. Beke Márton az iskolaellenőri hivatalnokoskodása előtt nemzeti iskolákban taní­tott latin nyelvet, számtant, szépírást és más elemi tantárgyakat, majd 1786-tól ő lett Nógrád megye királyi iskolai ellenőre. A jozefinista közigazgatás megszűnése után (1790) Körmöcbányára távozott, ahol 1791-től az ún. humaniórákat oktatta a kegyes­rendi iskolában. Bár rövid idejű nógrádi iskolafelügyelői munkája feledésbe merült, az utókor azonban mégsem tarthatja teljesen feleslegesnek hivatalát, mert iskolaelle­nőri útjai révén megismerte a megyét. Itt szerzett tapasztalatait nem hagyta veszendő­be menni, írt egy latin nyelvű megyeismertetést, amely biztosan megőrzi nevét a me­gye művelődéstörténetében (Topographia inclytorum comitatuum NagyHontensis et Neogradiensis. Budae. 1791). Ebben egyébként Kiskürtös falu leírásánál megemlékezik hivatalbeli munkatársáról, Sándor Károly szolgabíróról is, aki a vegyes iskolák létreho­zásában messze kiemelkedett a többi járási szolgabíró közül.9 9 Kürtös interpositus locus est his, Et Sztratzény: istud Csemnitzky: Carolus illud Sandorius colit, O memori mihi mente colendi. A hivatali esküben az uralkodónak és az államnak fogadott hűséget: ...unter Verbindlichkeit der­jenigen Treue, die ich dem Landesfürsten und dem Staate schuldig bin mit aller Genaugkeit befolgen und auch eifrigst ausführen werde” XV/106 35 2. ábra: Beke Márton esküszövege

Next

/
Thumbnails
Contents