Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2018 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 41. (Salgótarján, 2018)

Anderko Anna: „Csalogány utcai típusú” kályhacsempék a füleki várból

zöld-, vagy sárgamázas, illetve a vegyesmázas és többszínmázas formája is, és természe­tesen ennek is ismert mázatlan példánya. A mázak egymástól élesen elhatárolódnak és jó minőségűek, a negatívok pedig teljesen egyező képet mutatnak. A csempéhez tarto­zó oldallapok azonban sok esetben eltérnek, bár méretükben egyeznek. Ezek alapján én úgy gondolom, hogy az egy műhelyen belül dolgozó mesterek másképp készítették el az oldallapokat, de felvetődik a negatív vándorlásának lehetősége is. Nem zárható ki az a lehetőség sem, hogy az eltérő oldallapokkal ellátott csempék a kályhatest más-más részeiben helyezkedtek el. II/2/a típus oldallapjai II/2/d típus oldallapjai 1. kép II/2/b altípus: Ehhez az altípushoz csak kevés töredék köthető, a fenti csempé­től csupán apróbb részletekben tér el. Legalapvetőbb eltérés a kettő között a belső keretben jelenik meg, ami itt az átmetsződő félpálcák helyett összekapcsolódik, és a sarkoktól a külső keret felé fut rézsűsen. Szembetűnő a máz jellegének változása is, hiszen itt egy jóval világosabb, talán még jobb minőségű máz jelenik meg. Utolsó ap­róbb eltérés pedig a motívum kialakításához köthető, ami itt sokkal finomabb, de éle­sebb képet mutat az előzőknél. Ehhez az altípushoz oldallapokat nem sikerült megha­285

Next

/
Thumbnails
Contents