Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2018 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 41. (Salgótarján, 2018)
Várkonyi-Nickel Réka: Az Acélgyár emlékezete a tréfás elbeszélések tükrében
A Nickel Lajoshoz köthető történetek ismertetésének lezárásaként egy klasszikus adomát szeretnék idézni Vertich József könyvéből: „...az ötvenes évek közepe táján Lajos bácsit néhány napon át nem látták ismerősei. [...] Többen meg is kérdezték, amikor előkerült, hol járt, mi történt, hogy nem láthatták. Ő nagy óvatosan, sőt némi suttogással felelte:- Tudjátok az úttörőknél fémgyűjtés volt! Én meg Nickel vagyok! Nem mertem az utcára kijönni! Még elvittek volna!”37 38 A Nickel családról szóló tréfás elbeszélések sorába tartozik a Tanácsköztársaság idején felborult gyári hierarchia egy pillanatképe is: „Aztán jött a 19-es kommün. Nagyapám úgy gondolta, hogy 6 gyerekkel megilleti a főmérnök lakása. Aránylag a rövid fürdőszobai használat után úgy kivágták őket, hogy még a gyártelepi kolóniát is el kellett hagyniuk, és az Öblösüveggyár mellett albérletben laktak. Szerencsére Nagyapámat mint családfenntartót nem küldték el a gyárból, de J. bácsit mint vöröskatonát, ésL-t mint ifjú kommunistát igen. (Nagybátyáim voltak!) Akik nem folytak bele a kommunizmusba a családban, azok voltak a fehérek, ők hárman a Vörösek. Vasárnaponként a család az ebédnél úgy ült, hogy baloldalon a Vörösek, jobb oldalon a fehérek és az asztalfőn a Nagymamám. A társalgás a következőképpen zajlott: Gy. bácsi (fehér): Mama mondja megJ-nek (vörös), hogy holnap hozzák a szenet, jöjjön időben haza, mert be kell rakni! Nagymama: J! - holnap idejébe gyere, szenet kell berakni! (Különben minden rendben volt, mivel egymással szemben voltak 80 cm-re!) Mindkettőjüket a RIMA 7 év múlva visszavette. Eléggé drága fürdőszobás megoldás volt! Nagyapámat egy járvány vitte el, eléggé korán, talán spanyolnátha. Nagymamám 6 gyereket nevelt föl. Ebből 4 fiú az Acélgyárba került.™ Vertich József említett köteteiben a többi tréfás elbeszélés szereplői és hősei minden esetben csak keresztnévvel kerülnek bemutatásra, esetleg a vezetéknevük kezdőbetűjét tünteti fel, a teljes családnevet titokban tartja. Ezeknek a történeteknek a szereplői más és más emberek, nem jellemző, hogy több, ugyanazon emberhez fűződő történet megőrződött volna. A leginkább „igaz” történetek közé sorolható tréfás esetek többnyire a munkahelyi „bakik” és a kisebb lopások köré csoportosíthatók. Egy klasszikus példa erre az alábbi történet: „Üllő a nyakban. Sz. Gyula bácsiról elmondandókat részben már 10-12 éves gyerekkoromban, majd a későbbi években, gyárba kerülésem után is hallottam. [...] Mióta eszemet bírom, s őt ismerem, mindig ugyanabban a „kolóniái” földszintes lakásban lakott, öreg korában is szlovákkal keverve beszélte nyelvünket. [...] Az eset a húszas évek elején történt, akkor, amikor még nem volt annyira megszorítva a gyárból való, apróbb dolgok kivitele, mint későbben. [...] Kora tavasszal, vagy lehetett - késő őszi napon, - a munkavégzés után nyugodt tempóban, kissé tömött sorokban, csoportokban igyekeztek a dolgozók hazafelé. [...] Amikor a tömeg sűrűje már elfogyott, Gyula bácsi is besorozódott a kivonuló oszlopba, panyókára vetett mi- kádójában mikádű=divatos, a 20. század elején hordott, rövid, kétsoros, rendszerint világos szövetből készült férfi felöltő, feje búbjára tolt sapkában /ez régi szokása volt, bizonyára még Zólyombrézóból eredt /,és barátságosan üdvözölte a portást:- Jó éccagát, jó egiszséget!... Ekkora kedvességre a portás is szives szóval válaszolt: 37 VERICH 1986:91. 38 Részlet C.C. 2010-es leveléből. 165
