Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2009 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 33. (Salgótarján, 2010)

Az 50 éves Nógrádi Történeti Múzeum a sajtóban

NEOGRAD 2009 NÓGRÁD MEGm^L|yyy0ZEÜMOK ÉVKÖNYVE XXXIII. Párt Nógrád megyei szervezeteinek megalakulásáról és kezdeti tevékenységéről” címmel tart ismertetést. A Múzeumi Hónap során nyitják meg október 27-én a Sal­gótarjáni Munkásmozgalmi Múzeumban a „Salgótarján története” és „A nógrádi szénmedence munkásmozgalmának története” című állandó kiállításokat. ” 1964-ben a megyei napilapban - a múzeumüggyel kapcsolatban - megjelent közel tucatnyi írás egyike, mindjárt az év elején - egy érdekes találkozás és beszélgetés keretében - dr. Dornyai Béla tanár urat mutatja be az olvasónak. Az írás szerzője mintegy tiszteleg is a jeles és sokoldalú szakember salgótarjáni múzeumgyűjteményi és „múzeumalapítói” munkássága előtt. A Nógrád 1964. március 21-ei Kiállítás és mementó c. cikkének középpont-jában a munkásmozgal­mi múzeumban kiállított Tanácsköztársaságot megidéző tablók állnak, amelyek, mint az írásból kiderül, vándorútra készülnek. A Barna Tibor tollából megjelent írás az egykori történelmi eseményekről a kiállítás tablói alapján kronológiában emlékezik és emlékezetet. Az újságíró - a hírlap kulturális rovatának vezetője - írásában a korszellem hangnemében, jó színvonalon tájékoztat és kommentál is egyben.11 1965 elején egy korhű írás jelent meg a megyei lapban Nógrád megye háború utáni két évtizedének történetét bemutató, a megye székhelyén, Salgótarjánban és a régi polgárvárosban, Balassagyarmaton megrendezésre kerülő kiállítások beharangozójaként. Salgótarjánban lázas munkával folyik a begyűjtött anyagok szelektálása, rendezgetése. A gyarmati előkészületekről dr. Zólyomi József, a Palóc Múzeum igazgatója adott tájékoztatást. A korabeli megyei napilapban tallózva és a Palócföld folyóiratot lapozgatva ész­reveheti a figyelmes szemléző, miszerint dr. Belitzky János nemcsak a múzeum szervezését és irányítását vette át 1963 nyarán, de megérkezésétől kezdve írá­saival is markánsan megmutatkozott, mindinkább jelen kívánt lenni Nógrád hét­köznapjaiban éppúgy, mint a megye tudományos közéletében is. A Palócföld 1965. 1. számában összefoglalóan számol be a harminc évre visszanyúló kutatásairól és azok eredményeiről. Ugyanitt egy készülő dolgozatára is felhívja a figyelmet. 1967 március hó utolsó két napján a nógrádi megyeszékhelyen találkoztak a Magyar Történész Társulat tudós tagjai a hagyományosan jól szervezett és han­gulatos évi vándorgyűlésükön. Itt vitatták meg a szakma legfontosabb témáit és kérdéseit, ahogy arról a résztvevő dr. Belitzky János a megyei lap hasábjain is értekezik, levonva a tanácskozás tanulságait is. A Társulat 100 éves fennállása alatt először rendezte meg vándorgyűlést Salgótarjánban, ami önmagában is elis­merése volt a megye tudós történészeinek. 11 1964 március 1-jétől a megyei lap Nógrádi Népújság helyett, jogutódlással a Nógrád nevet vette fel. 1990 április elejétől Új Nógrád a megyei újság neve. 1992. február 2-től Nógrád Megyei Hírlap a megye egyetlen napilapjának a neve. 150

Next

/
Thumbnails
Contents