Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2009 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 33. (Salgótarján, 2010)

Az 50 éves Nógrádi Történeti Múzeum a sajtóban

NEOGRAD 2009 NOGRAD MEGm^^MÎZEUMOK ÉVKÖNYVÉ XXXIII.

Nevezett szakemberek számos akadályozó tényezőt, gátló körülményt tételeztek, amelyek a 19. század végén, a 20. század elején Salgótarjánban nemhogy a múzeumalapítás útjában álltak, és a gyűjtőmunka megindulását, a gyűjtemények kialakulását is hosszú időn keresztül ellehetetlenítették, de még a városi rang elnyerésének útjában is álltak. Dr. Horváth István történész - aki jó két évtizeden át volt a történeti múzeum igazgatója és egyben a múzeumi szervezet vezetője is - egyik helytörténeti elemző dolgozatában a századforduló környékén kialakuló feszültségekről így írt: „A korábban elindult folyamatok hatása - amely hangsúlyosan a hagyományos falu hatalmi-közigazgatási szintje, és a kor és a feladatok által előírt követelmények, lehetőségek közötti ellentmondásból származott - nem csökkent, sőt némileg fokozódott, hiszen a többnyelvűség, a több vallásúság új motívumai gerjesztettek további feszültségeket a korábban hagyományosan csak magyar, és csak római katolikus vallású településen.

1902-ben, a helyi hetilapban megjelenő cikk szerzője még közelebbről látta a település hátrányait: „A vasúti indóháztóljó pár kilométerre van a város. A városhoz vezető úton megismerkedhetik az utas a salgótarjáni illatos porral, piszkos bérkocsikkal, elhanyagolt környezettel. Általában feltűnő és visszatetsző az a mérhetetlen szenny, amely az utakon és a köztereken van... Csatornázásról, vízvezetékről, befásításról, általában rendszerről és rendről szó sem lehet...”* 2

Ebben az időben, tehát a 20. század elején a nagyközség vezetőinek legnagyobb gondja a település (amit az újságíró már városnak titulál) legalapvetőbb infrastruktúrájának a megteremtése, a közműhálózat kiépítése volt, és nem a régmúlt értékei megőrzésének és begyűjtésének a megszervezése. Emlékeztetőül: Balassagyarmaton Nagy Iván már 1896-tól a Nógrádvármegyei Múzeumi Társulat igazgatójaként irányítja a gyűjtőmunkát és a múzeumszervező tevékenységet.

Aztán egy tehetséges és tettre kész személyiség feltűnésével kezdetét vette a salgótarjáni értékmentésre, gyűjtőtevékenységre és múzeumlétesítésre ösztönző szorgos és sziszifuszi munkálkodás. Dornyai Béla A MUNKA c. városi lapban 1923-ban felvetette, később folyamatosan (1926-ban három részes írásában is) forszírozta egy városi múzeum létesítését.

1927 júniusában díszes kiállítású plakátot tett közzé, buzdítva a közönséget: vegye kezébe a kultúra ügyét, indítson mozgalmat a múzeumalapítás érdekében. 1934. év végén írt cikkében aprehendál, idézem: „Szolnok - de még Hatvan is - megelőzte Salgótarjánt. ” A tarjáni polihisztor, Dornyay Béla buldog szorgalmának és állandó apellátájának rövidesen lett is némi foganatja. A Munka, 1935. február 9-ei lapszámában már Óramúzeum - Salgótarjáni Múzeum címmel írhatott cikket, majd az újság 1935. december hó 7-ei számában Salgótarján város gyűjteménye

' Horváth—Praznovszky, 2005. 65.

2 Horváth, 1999. 85.

142