Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2017. Tanulmányok a 70 éves Praznovszky Mihály tiszteletére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 40. (Salgótarján, 2017)

Történelem - Hausel Sándor: Mintaférj és mintahivatalnok? Tények és vélemények a farádi Veres Pál (1815–1886) életéről

csilbgott a részvét harmatja, nyájas leereszkedése, hogy szívélyesen meg tudta szorítani a legkérgesebb kezet is, ha a kéz becsületes munkában kérgeseden meg, vonzó derült kedélye, szikrázó élcei, lelkének ezen felszálló röppentyűi, mik szivárványszínekben játszottak, és amelyeknek felbocsátásánál mindig ügyelt arra, hogy mindegyik fent a magasban pattanjon el és a körülállók közül meg ne sebesítsen senkit Mind e tulajdonok utat nyitottak előtte a szívek belsejéig, hol az igazi szeretet lakozik. És mind e szép tulajdonoknak egy perc alatt semmivé kellett lenniük! Ó, drága halottunk, de nagy kincset viszel el magaddal mitőlünk! De nagy szív fog ebben a te koporsódban elporladni! De szép alkotása Istennek omlott össze benned! Körülveszi koporsódat tisztelőidnek nagy serege, a te nagy családod, és felhangzik szívünkben a panasz: hogy keserűséggel illetett minket az Úr.

A gyászolók közt helyet kíván magának a magyarhoni evangélikus egyház is. Nem üres szokásból hoztuk e koporsót ide, oltár elé, e hely megilleti. Mert az ki benne alusz- sza csendes, örök álmát, szívében mindig közel állott az Úr oltárához. Annál imádta az ő Istenét, arra helyezte nagylelkű adományait És mily megható volt őt látni, amidőn ősz feje buzgó imádságra meghajbtt! A közönyösökben is megmozdult a szív, a kételkedőknek is kezdett osztani kétségük, hogy nem bhet ábránd, és nem bhet rege az a dicső szent tan, melyet a tempbmok hirdetnek, mikor egy ilyen tapasztalt okos fej oly nagy áhítattal borul b előtte. De hogy is ne blkesült volna Ő a Megváltónak szent tanaiért amelyek nélkül nincs vigasztalás az ébtben, nincs megpihenés a sírban, nincs megnyugvás a sírok fölött! Hogy ne szolgálta volna ereje fogytáig azt az egyházat mely egyház a tiszta erkölcs védelmét írta zászbjára, és azt annak nevében bbogtatja a föbön, akiben bűn és álnokság nem találtatott. Veres Pál ott volt e zászb alatt az elsők sorában. Egyházmegyéje kitüntette Őt azzal a bgnagyobb kitüntetéssel, amelyet nyújthatott, midőn felügyelőjévé választotta. Mert nekünk nincsenek magas polcaink, fényes állásaink, de ezen úgy segítünk, hogy szegény tisztségre is nagy embert állítunk, hogy Ő adjon az állásának fényt és tekintélyt És Veres Pál idejében a különben szerény felügyelői hivatal vabságos méltóság volt, mely előtt mindenki tisztebttel meghajolt, mert azt a hivatalt Veres Pál viselte. Azért midőn most egyik vezérférfiát veszíti, aki dísze és büszkesége volt, az egyház is oda áll a gyászobk közé, mondván: „nagy keserűséggel ilbtett engem az Úr!”

Hogy mit veszített Veres Pálban a közügy, azt nálam hivatottabbak elmondták már. Elmondták, hogy ott is hű volt, hű mind habiig, hogy nyilvános pályáját a megyénél kezdte mint aljegyző, s végezte mint alispán és országgyűbsi képviselő, és hogy ahol kezdte ifjúi hévvel szép pályafutását, oda ment befejezni is tiszta ébtét Mintha csak a költő szava teljesedett volna be rajta: „Egy gondolat bánt engemet: ágyban, párnák közt halni meg”. És „ott essem el én a harc mezején”. Mintha a közügy ezen öreg bajnokát is az a gondolat bántotta volna, hogy itt családja körében ágyban párnák közt fog meghalni. Elment arra a csatamezőre, hol bgszebb diadalait aratta, hol a közjóért küzdnek a közügy bajnokai, elment abba a tanácsterembe, amelyben bölcs szava oly sokszor visszhangzott És ott esett el az ö harcainak mezején, ott ingott meg térde, midőn a közügy védelmére nagy, szent esküt mondott, ott fogták fel összeroskadó testét régi katonái, fegyvertársai, akiknek egykor Ő volt a vezérük, akiket Ő vezetett győzelemre, ott fogta be szemét a közügy nemtője, ott hangzott fel az első panasz kihűlt teste fölött. A megye, a közügy jajdult fel először, mondván: „Nagy keserűséggel illetett engem az Úr!”

Mélyen tisztelt gyülekezet! Beszélhetnék még a mi szerény községünk gyászáról is, de sokkal ékesebben szól helyettem az a fekete lobogó, melyet tornyunk ablakából kitűztünk. Nincsen ugyan szava, legfeljebb a síró széllel beszél, de mi megértjük mégis a be85