Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2017. Tanulmányok a 70 éves Praznovszky Mihály tiszteletére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 40. (Salgótarján, 2017)
Történelem - Hausel Sándor: Mintaférj és mintahivatalnok? Tények és vélemények a farádi Veres Pál (1815–1886) életéről
den szempontból tiszteletre méltó férfiúról már életében is csak úgy beszéltek, hogy ő Veres Pálné férje, mert ennél jellemzőbb dolgot nemigen lehetett róla mondani. ”5 6 Az effajta vélemények kapcsán felvetődik az emberben a kérdés, amire nehéz választ találni: egy ilyen nagy tudású, nagyszerű, művelt, szellemes hölgy miért választotta ki több kérője közül a „legjellegtelenebb” férfit? A vak szerelem vagy fondorlatos számítás állna a választás mögött? Mikszáth említett rövid karcolatában nem éppen hízelgőén nyilvánult meg róla: politikailag svarcgelbnek, azaz osztrákpártinak titulálta, politikusként és szónokként sem éppen egy tevékeny, nyüzsgő embert állít elénk. „Veres nem arra született, hogy sok vizet zavarjon a nagyvilágban. Kár volt elmozdulnia Vanyarcról vagy ha már otthagyta faluját, ne ment volna tovább Balassagyarmatnál A nagy palóc elbeszélő szerint Veres Pál nem is csinált semmit magától, a felesége ösztökélte a közszereplésre, ráadásul döntésképtelennek nevezi, mert még lemondani sem volt képes azokról a hivatalokról, amiket nem tudott ellátni. Hát, eléggé lehangoló kép. Persze, alighanem szem előtt kell tartanunk azt a körülményt is, hogy ez az újságíró Mikszáth véleménye. Veres Pál Mikszáth eme karcolatának megjelenése után 10 évvel meghalt. Halála sorsszerű volt: az egész életét a közügynek szentelő Veres Pál, az aktív tisztségektől ugyan már visszavonulva, de azért bizottsági munkát továbbra is vállalva, a megyeházán, hivatali esküje letétele közben hunyt el. A balassagyarmati megyeházára és a városházára, a vanyarci templom tornyába fekete lobogót tűztek ki, a megye kormánypárti lapja vezércikkben méltatta az elhunyt közigazgatási érdemeit, a vanyarci temetésen a búcsúztatót mondó evangélikus lelkész, Maróthy Emil egyháza nagy gyászáról beszélt. S ekkor már Mikszáth véleménye is megenyhült, ha nem is változott meg teljesen: „Egyszerű, igénytelen ember volt, akiben nem találni nagy ambíciókat, de nagy kötelességérzetet. Bölcs volt anélkül hogy tudákos lett volna, szigorú volt, de mégis szelíd, parancsolni tudott, pedig csak a tanácsadásaival a tekintély nimbusza adta neki azt a varázserőt, ami mesének való lesz lassankint. Tiszta, önzetlen jellem, mint a kristály s nemesen dobogó szív vöt. Megyéjében már évtizedek óta nagy tekintélyt vívott ki magának a megye jeles fiai, Szontagh Pál és Madách Imre mellett, de mégiscsak háromszor vállalt nagyobb szereplést, mert jobban szerette a zajtalan falusi életet: egy ízben 1848 előtt, midőn főjegyzői hivatalát a szabadságharc szakító meg, majd a hetvenes évek elején alispánná választották, mely hivatalába másodszor is őt helyezte a megye egyhangú bizalma, s innen a parlamentbe kiddé a balassagyarmati választó kerület, hol a kormánypártnak volt buzgó híve. ”7 A megye kormánypárti újságja úgy fogalmazott, hogy „mély vallás erkölcsi alappal életének legnagyobb részét a haza, a megye és az egyház szolgálatában töüötte el’’8 A vanyarci gyászbeszédet tartó lelkész a jellemszilárdságát, becsületességét, szerénységét, együtt érző lelkiségét, közvetienségét és derűs kedélyét emelte ki. (Ld. Függelék) Ki volt hát Veres Pál: a szánalomra méltó papucsférj és szürke pártpolitikus hivatalnok, vagy mintaférj és mintahivatalnok? Életpályájának értékelésénél három szempon5 ANDOR Csaba: Madách Imre és Veres Pálné. Vanyarc-Budapest, 1998 18. p. 6 MIKSZÁTH Kálmán: A Veres Pálné férje 7 MIKSZÁTH Kálmán: Múlik a vármegye 8 Nógrádi Lapok és Honti Híradó 1886. 20. szám 79