Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2017. Tanulmányok a 70 éves Praznovszky Mihály tiszteletére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 40. (Salgótarján, 2017)
Történelem - Várkonyi Gábor: A magyar politikai kultúra a kora újkorban. I. Rákóczi György erdélyi fejedelem és Esterházy Miklós nádor levélváltása 1644–1645
Grotius A háború és béke jogáról című művét említem, már csak azért is, mert Esterházy Miklós nádor és 1. Rákóczi György levelezése 1644-ben éppen a Grotius által taglalt tartalom, a jogos háború értelmezése mentén bontakozott ki. Miután azonban napirendre térnénk első felismerésünk fölött, döbbenten tapasztaljuk, hogy a legkülönbözőbb műfajokhoz tartozó forrásaink, legyenek azok magán, hivatalos vagy publikus levelek, értekező levelek, előterjesztések, kormányzati hivatalokhoz címzett jelentések és javaslatok, nyomtatott és kéziratos röpiratok, pamfletek, jelentős mértékben tartalmaznak kormányzati elvekkel és gyakorlattal, államigazgatással, a „közjó” fogalmával operáló elméleti fejtegetéseket. Tehát, ha sommásan úgy fogalmaznék, hogy az államvagy politikaelmélet távol állt a korszak háborúba süppedt magyar politikusaitól, akkor igencsak nagyot tévednék. Nem beszélve a politikai végrendelet vagy a királytükröknek megfelelő, fejedelmi parainesis műfajáról, amelyből I. Rákóczi György csak egymaga legalább hármat írt, illetve Esterházy Miklós is elsőszülött fia, István számára állította össze legfontosabb atyai tanácsait. Az európai államelméleti irodalomnak megfelelő kora újkori magyar politikai gondolkodás rendkívül szerteágazó és vegyes képet mutat. A korszakban leginkább burjánzó műfajt a politikai pamfletek, röpiratok jelentették, de ahogy Almási Gábor megállapította: „A harmincéves háború tehát bizonyos szempontból az első modem háborúnak számít, amelyet legalább annyira a harcmezőkön, mint amennyire a tárgyalótermekben, a könyvkiadók, a hírlapírók műhelyeiben és a különféle érdekeket kiszolgáló írástudók, politikai ágensek íróasztalai mögül vívtak. ’4 Esterházy Miklós és I. Rákóczi György tökéletesen tisztában voltak a nyüvánosság erejével. 1644-45-ben, Almási Gábor szóhasználatát kölcsönvéve, a háborúzó felek már nem csak hadseregekkel, hanem „pennával” is küzdöttek egymás ellen. De miből lobbant fel az a „veszedelmes tűz”, amelynek oltását a nádor, előadásom elején idézett, Lónyai Zsigmondhoz írt levelében szorgalmazza? Az Erdélyi Fejedelemség külpolitikai mozgásterét Európában a Harmincéves háború határozta meg. Bethlen Gábor zseniális húzása éppen az volt, hogy a fejedelemséget az európai hatalmak háborújához igazodva helyezte el Európa térképén. Ezzel a Báthory-kori oszmán ellenes politikával gyökeresen szakított. Ez a fordulat nemcsak azzal a következménnyel járt, hogy az Erdélyi Fejedelemséget a protestánsnak nevezett hatalmak sorába pozícionálta, hanem azzal is, hogy míg az oszmán ellenes politika a felekezetileg megosztott magyar társadalom és politikai elit számára konszenzust jelentett - protestánsként vagy katolikusként egyaránt a vitézlőrend tagjának tarthatta magát bárki - addig a protestáns politikai ideológia alapján indított hadjáratok végérvényesen szembefordították egymással a különböző felekezeteket, de éles határvonalat húztak a fejedelemség és a királyság közé is. I. Rákóczi György számára a minta Bethlen Gábor volt. Nemzetközi elismerést, Erdélynek az európai hatalmak által való elfogadását akarta elérni. Számára sem volt más út, mint az európai szövetségrendszereken belül elfoglalni azt a helyet, amit már Bethlen Gábor kijelölt a fejedelemség számára. A Habsburg dinasztia riválisai, Franciaország és a felemelkedő Svédország maga kereste meg szövetségesi ajánlatával. Egyetlen bizonytalan pontot az Oszmán Birodalom politikája vagy inkább politikusai jelentették. I. Rákóczi Györgynek, fia sikeres fejedelemmé választása során, 1642-ben sikerült azt is elérnie, hogy a Porta ne 4 ALMÁSI Gábor 2014 A Secretissima Instructio (1620). ELTE BTK Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék - Transylvania Emlékeiért Tudományos Egyesület. Budapest. 16. 57
