Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2017. Tanulmányok a 70 éves Praznovszky Mihály tiszteletére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 40. (Salgótarján, 2017)
Néprajz - Várkonyi-Nickel Réka: A családi élet és a közösségi élet rendje a színterei a salgótarjáni acélgyári kolónián a második világháború előtt
ott szétöntözgették, vagy pedig kivitték a salakhegyre. ”31 A kéményseprő „Nyerges bácsi” is kívülről érkezett, a gyerekek szerették őt, úgy tartották, hogy szerencsét hoz. A kolónia nem volt hermetikusan elzárva a külvilág elől. Jöttek a drótosok, emlékszem a háti kosárba volt ilyen üveg meg bádogos cuccok. Tótok voltak, mi gyerekek kiabáüunk, hogy tud-e a bácsi verebet patkóim? Ő meg kiabálta tört magyar nyelven, hogy: Fazekat fódot. ”32 A borkereskedő Gyöngyöspatáról hozta rendszeresen a portékáját, de csak a Salgó úton mehetett végig, onnan kiabált. Egyetlen koldust őrzött meg az emlékezet. „Egy cigány jöhetett csak be, vékonyka volt, Éva néni. Őt beengedték. Mindenki adott neki valamit. Koldus volt. Azzal fenyegettek, hogy ha rossz gyerek leszek, akkor elvisz. ”33 A gyerekek nevelésében az egész telep részt vett. Akár gyerekek, akár felnőttek közötti nagyobb verekedés kihágásnak számított, és sem a kolónia lakói, sem a lakmester nem nézték jó szemmel. Interjúalanyaim szerint a gyárban nem voltak verekedések, azért azonnali elbocsátás járt volna. Az asszonyok verésével, vagy felpofo- zásával kapcsolatban nem sikerült adatokat gyűjtenem. Interjúalanyaim egyértelműen negatívan ítélték meg a nők bántalmazását, véleményük szerint nem volt elfogadott a telepen. Egy családnál említettek alkalmanként pofozkodást, itt azonban a nagy tekintélyű családanya, aki férje halála után egyértelműen átvette a családfő szerepét, adott néha-néha pofont a már felnőtt korú fiainak, ha a nevelést szükségesnek érezte. Ez, interjúalanyom szerint mindig csöndben és gyorsan zajlott, előtte még az ablakokat is becsukták. A második világháború előtti közbiztonságot egyöntetűen jónak minősítették az interjúalanyok. Lopásról nem számoltak be sem a helyi sajtóban, sem a levéltári forrásokban nem találtam nyomát. Interjúalanyaim elmondása alapján a lopásoktól egyáltalán nem tartottak. A lakások kulcsát vagy a lábtörlő alatt, vagy a bejárati ajtó ajtófélfájába ütött szögön, illetve az ablakpárkányon tartották, jól látható helyen. A biztonságérzethez minden bizonnyal hozzájárult a kolónia zárt területe is. Ugyan a sorompók akadályt nem képeztek az úton a gyalogosan közlekedőknek, de a sorompóőrök számon tartották, hogy milyen idegen lépett be a telep területére. A munkáséletmóddal foglalkozó szakirodalom a lopást csak elvétve vizsgálja, R. Nagy József34 szerint a lopás a kolóniák mindegyikére jellemző, és a munkások világképét meghatározza. Ezt a megállapítást saját kutatásaimmal nem tudom alátámasztani. R. Nagy úgy mutatja be az apróbb lopásokat, mint öncélú tevékenységet, és párhuzamot von az uradalmi cselédek lopáshoz való viszonyával. A salgótarjáni interjúalanyaimtól egyeüen alkalommal sikerült csak apróbb lopásra adatot kapnom, a második világháború alatt az egyikük édesapja huzalokat csent ki a gyárból, ebből patkószögeket csinált otthon, és ezt adta el a falusiaknak élelmiszerért cserébe. A salgótarjáni gyárból nyersanyagok, szerszámok rendszeresen kerültek a családokhoz, ezeket azonban előtte kérvényezni kellett. Akár nagyobb mennyiségű építőanyaghoz is hozzájuthattak kérvény 31 Részlet a Sz. Mihállyal [sz. 1929.] készített interjúból (2014). 32 Részlet a R. Endrével [sz. 1931.] készített interjúból (2014). 33 Részlet a N. Gézával [sz. 1935.] készített interjúból (2014). 34 R. NAGY 2010: 116. 325
