Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2017. Tanulmányok a 70 éves Praznovszky Mihály tiszteletére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 40. (Salgótarján, 2017)

Irodalomtörténet - Kovács Annta: Globus

Kócot, szalmát, rongy darabot rakásra dobálva mindenki látott, de azt nem tudja senki, hogy én limlomból raktam össze magamnak világot Laposat, szűkét, meleget,

alszok benne édeset, álmodok keserűket, mégis olyan elevenen, vígan ébredek, hogy fehérnek látom a hajdani kék eget, s az éjszakát pirosnak. Ki dicsekedhet, hogy ily szavakat kimondhat:

Nem siratgatom már elnyűtt szegénységem, mint ahogyan régen fiatal koromban sokszor siratgattam. Egykedvűen, ahogy jön, úgy veszem jónak: egyformák a napok minden hét és hónap, így tevődnek össze hosszú-csendes évek, így leszek öregebb, s mindig csak szegényebb. Olyan jó, hogy nincsen igényem se vágyam; viselem a sorsom megtörtén, soványan.

Kunyhója magányában társai a kidobott, kóbor állatok lettek. Nem hiába, hogy szegény és rongyos vagyok: kutyákat, macskákat, nevelek, ápolgatok. Sorsomnak kínzott barátai az állatok lettek, s így lettem én utánzata az embereknek.

Legendák szólnak arról, hogy mennyire szerette az állatokat, kedvencei a kutyák, de főként a macskák voltak. Egy alkalommal tizenegy macskát számoltak meg nála. A róla készült dokumentumfilmben, miközben festészetéről nyilatkozott, egy kis bozontos kutya fejét simogatta. Etye nevű macskájával a kapcsolata legendás volt. A Balázs Jánost jól ismerő Szabó Tamás szobrász a Pécskő utca elején felállított köztéri alkotásán a mester karjában macskáját öleli.

Az állatok különleges helyet foglaltak el nem csak életében, de művészetében, festészetében és költészetében is.

Művészi világában, az ő saját Glóbusán különös lények élnek. A kunyhójában vele együtt megbúvó barátja, a kutyája kozmikus lény. Macskáival, ezekkel az éjszakai démoni lényekkel, egy ősi rítus szereplőivel néma, titkos imát mondanak:

Két szeme csillag, homloka nap, orrából szél fúj, fákat harap, fülei olyan szélesre nőttek; esőben jól bevált esernyőnek.

Ilyen az én kutyám, több, mint az ember, mert neki műbőr se ruha nem kell.

284