Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2017. Tanulmányok a 70 éves Praznovszky Mihály tiszteletére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 40. (Salgótarján, 2017)

Irodalomtörténet - Andor Csaba: A 2000 óta megjelent Tragédia-fordítások

hogy egy minden szempontból hozzáértő anyanyelvi lektorral átnézesse a fordítását. A világháló azonban az Ibériai-félszigeten csak korlátozottan működött; igaz, ebben nem a rendszer, hanem az ott élők voltak a ludasak. Leveleire sokszor csak hetek múltán kapott választ, és nem is mindig a feltett kérdésekre. Az ottani munkafegyelem még a magyarországi és romániai munkafegyelmet is jócskán alulmúlta. Be kellett látnia, hogy nincs más megoldás: el kell utaznia két hétre Santiago de Compostelába, és minden este le kell ülnie a lektorral, másképp sohasem készül el a munka. Nem részletezem, hogy ez milyen erőfeszítést kívánt akkoriban (a legkisebb probléma az volt, hogy már Ausztria se adott volna neki átutazási vízumot, mivel román állampolgár volt, így gyakorlatilag csak a légi közlekedés jöhetett szóba). A 2002-ben megjelent fordítást a legautentikusabb személyek egyike nézte át és javította: Gonzalo Navaza Blanco, aki maga is költő volt, egyetemi tanár és galego nyelvész. (Imre Madách, A Traxedia do Home, Poéma dramático, Traducida do orixinal húngaro por Lajos Asztalos e Gonzalo Navaza Blanco, Illusztráció: András Farkas, Bp., Sociedade Literaria Madách, 2002.)

Laikusok gyakran kérdezik, hogy hány nyelvre fordították le a Tragédiát? Mit lehet erre felelni? Általában visszakérdezek: mi az, hogy nyelv? Meddig tekintünk két nyelvet azonosnak, mikor különbözőnek? A latin és az olasz ma már nyilvánvalóan két különböző nyelv, de volt idő, amikor joggal gondolkodhattak el Itália lakói azon, hogy vajon ők még latinul beszélnek-e, vagy már átlépték azt a nem is olyan könnyen meghatározható határt, amely a nyelveket, ill. nyelvjárásokat választja el egymástól. A palóc és a magyar nyelv nyilván ugyanaz; nem ilyen nyilvánvaló, de pl. a középfelnémet és a jiddis nem ugyanaz. Amikor Radó György megjelentette Az ember tragédiája a világ nyelvein című tanulmánysorozatát, ő még a korabeli felfogásnak megfelelően szerb-horvát nyelvről beszélt. Sokan úgy gondolják, hogy ez nyilván a háború utáni kommunista integrációs törekvések megnyilvánulása volt. Nem egészen. Jovanovié már 1890-ben egyidejűleg jelentette meg Madách-fordítását cirill és latin betűs változatban. Radó erről így írt: „Az azonos szövegű, de külön latin és cirill betűkkel nyomtatott példányok történetéről a fordító a már idézett utószóban azt írja, hogy „ezzel is rombolni akarta a ‘szerb’ és ‘horváti irodalmat egymástól elválasztó kínai falat” - vagyis bizonyítani kívánta, hogy a kétféle nyelv-megjelölés alapjában véve csak a kétféle írásmódot jelenti.” Ma az érintettek mégis két nyelvnek tekintik a szerbet és a horvátot.

Ha így van, akkor Csurkovicsné Major Franciska adta közre először horvát nyelven a nagy művet. (Imre Madách, Covjekova tragedija, Dramska poéma, Priredila Franciska Curkovié-Major, Zagreb, FF press, 2011.) A fordító 2010-ben keresett meg e-mail-ben, és érdeklődött a készülő fordítás lehetséges megjelentetésével kapcsolatban. Azt válaszoltam, hogy csak rendkívül korlátozott (legfeljebb 240) példányban tudnánk kiadni. Aztán szóba került egy közös kiadás lehetősége is. 2010 vége felé azonban kiderült, hogy jó esély van az ottani kiadásra is, ami annál is inkább megnyugtató volt, mert Horvátország akkor még nem volt EU-tag, így komoly utánjárást kívánt volna egy Magyarországon nyomtatott könyv 100-200 példányának vámmentes eljuttatása Zágrábba. A kötet érdekessége és nagy erénye, hogy számos lábjegyzetet tartalmaz. Valóban, ma már magyarul se lenne szabad jegyzetek nélkül közreadni a Tragédiát, hiszen kevesen tudják pl., hogy kik voltak a sans-culotte-ok.

Érdekes és részleteiben ma már nehezen rekonstruálható története volt a jiddis fordításnak is. Radó György a halála előtt fontos teendőként hagyta rám, hogy próbáljam meg azt, ami neki több évtized alatt sem sikerült: keressem meg az 1925 körül készült jiddis fordítást, amelynek két kézirati példánya közül az egyiket a varsói zsidó színház

257