Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2017. Tanulmányok a 70 éves Praznovszky Mihály tiszteletére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 40. (Salgótarján, 2017)

Irodalomtörténet - Sulyok Bernadett: Magyar Műhelyes „háromszögelési” pontok

Az 1971-es két antológiaszám (38., 39. sz.) összegzést, s egy korszak végét jelentette. Egy már-már nemzedékként számontartott írócsoport egy évtizedes munkájának eredményét adták közre, verset, prózát és tanulmányt együtt. A szerkesztőségi bevezető koncepcionális fordulatot mutat: „a jövőben kizárólag újat kereső és hozó alkotókkal, alkotásokkal szándékozunk foglalkozni”1, vagyis a Magyar Műhely innentől kezdve egyértelműen az avantgárd törekvések platformja. Ez az első vizuális költészeti művek létrejöttének ideje, melyek nagy része letrasettel (satírozható betűkkel) készült. James Joyce az egyetlen világirodalmi szerző, akinek Finnegans Wake című művéről különszá- mot állítottak össze (1973. 41-42. sz.). Joyce radikálisan újszerű írását azért emelték ki, mivel szerintük az irodalom önmagára utaló jelkódexének megújítását valósította meg. Egy akkoriban szinte teljesen elhallgatott írót, Szentkuthy Miklóst is irodalmi példaképükké választották, az őt bemutató különszám a Prae megjelenésének 40. évfordulóján került az olvasó elé (1974. 45-46. sz.).

Az avantgárd művészek közül Erdély Miklóssal két különszám is foglalkozott (1983. 67., Erdély Miklós-szimpózium, 1999. 110-111.). 1972-től kezdve a Párizs melletti Marly- le-Roi-ban, illetve a Bécs melletti Hadersdorfban az évente-kétévente szervezett Magyar Műhely-találkozókon megvitatták az őket foglalkoztató elméleti kérdéseket és egymás munkáit, közös műveket hoztak létre, bemutatókat tartottak. Az 1970-es évek végétől rendszeresen felléptek nemzetközi költészeti fesztiválokon, így a francia székhelyű Polyphonix egyesület Európa-szerte és más földrészeken rendezett eseményein, valamint különböző kiállítások során számos országban bemutatták alkotásaikat.

A Magyar Műhely Baráti Köre laza érdekszövetségben állt a többi nyugat-európai irodalmi-értelmiségi tömörüléssel: a hollandiai Mikes Kelemen Körrel, a londoni Szepsi Csombor Körrel és a bécsi Bornemisza Péter Társasággal; gyakran szerveztek közös ösz- szejöveteleket, főleg a Magyar Műhely-találkozók beindulása (1972) után. A Magyar Nyelv és Kultúra Franciaországi Baráti Körét 1973 tavaszán alakították, amelynek vezetőségi tagjai közt szintén voltak műhelyesek, rendszeresen részt vettek, előadásokat tartottak a baráti kör estjein.

A műhelyesek művészetfelfogását alapvetően Kassák Lajos munkássága határozta meg, őt tekintették követendő mintának. Kassák a magyar avantgárd legjelentősebb alakjaként az irodalomban és a képzőművészet több területén is maradandót alkotott. A Magyar Műhely szerkesztősége 1971 novemberében Párizsban megalapította a Kassák Lajos Kört (Association des Amis de Kassák), amit 1972 januárjában bejegyeztek francia civil szervezetként. A szerkesztőség Kassák Lajos barátainak támogatásával Kassák Lajos Alapítványt létesített, amelynek célja, hogy az alaptőke kamataiból - Kassák Lajos emberi magatartása és művészi hitvallása szellemében - kiadja a Kassák-díjat. A Kassák Alapítványt a díjkiosztó bizottság tagjai - Kassák Lajosné, Schöffer Miklós és a Magyar Műhely három szerkesztője: Márton László, Nagy Pál, Papp Tibor -, valamint a gazdasági ügyintéző: Rosenberg Ervin gondozták. Az első négy Kassák-díjat 1972 júniusában, Marly-le-Roi-ban adták át a szerkesztők a folyóirat megjelenésének tizedik évfordulója alkalmából rendezett találkozón. A díjazottak: Bakucz József, Szentjóby Tamás (1971), Jovánovics György, Oravecz Imre (1972). A Kassák-díj egy-egy kortárs műalkotás volt. Az 1978. évi Kas1 Magyar Műhely, 1971. 38. sz. 3.

239