Balogh Zoltán – Fodor Miklós Zoltán (szerk.): Neograd 2016 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 39. (Salgótarján, 2016)
Régészet - Zandler Krisztián–Péntek Attila: Előzetes jelentés Ipoly-völgy 3. Gravetti lelőhely 2015. évi szondázó kutatásáról
Ez a Börzsöny-hegylábi és Ipoly közti, potenciális élelemforrásokban gazdag, keskeny átjáró magyarázza a lelőhelyek nagy sűrűségét ezen a vidéken. Hasonlóan sűrű lelőhely-koncentrációra Pilismarót környékén van adatunk az Epigravetti időszakból (T. DOBOSI 2006: 25). A Hont környéki lelőhelyek, vadásztanyák, műhelytelepek a leletanyagok techno-tipológiai vizsgálata alapján nem egy időben voltak lakottak (ZANDLER 2010b: 167-187; 2012:105). Kutatástörténet A szűkebb terület, az Ipoly-völgyének Parassapuszta és Drégelypalánk közti szakaszának elsősorban paleolitikus kutatástörténetével már más kutatók (SIMÁN 1993; 2013; T. DOBOSI-SIMÁN 2000; T. DOBOSI-SIMÁN 2003) és magunk is részletesebben foglalkoztunk (ZANDLER 2010a; 2010b; 2012). Az Ipoly-völgyében, Hont térségében az első paleolitikus lelőhelyeket Majer István találta a 20. század elején (MAJER 1920:13-23). Terepbejárásokat az 50- es években Patay Pál (PATAY 1951; 1955) végzett. Terepbejárások és szondázó kutatások a Gábori házaspár nevéhez kapcsolódnak (GÁBORI 1955a; 1955b; 1956a: 1956b; 1957; 1958; 1964; GÁBORI V. 1955; 1958). A 90-es évektől T. Dobosi Viola és Simán Katalin kutatta a területet, ennek során került sor Hont-Parassa Ill-Orgonás lelőhely két évadban történő meg- ásására (T. DOBOSI-SIMÁN 2000:323-324; T. DOBOSI-SIMÁN 2003:15-29). Az utóbbi években pedig a szerzők végeztek szisztematikus terepbejárásokat a területen. A legutóbbi kutatástörténeti összefoglalás szlovák oldalról történt meg (PATERKA 2016: 50-55.). Az Ipoly-völgy 3. lelőhely terepkutatása Az. országhatár mentén futó Ny-i irányú úttól D-re keskeny, de többszáz méter hosz- szan húzódó szántó található. Ennek Ny-i végében, a körülbelül 160 m tengerszint feletti magasságban elhelyezkedő lelőhelyen T. Dobosi és Simán végeztek terepbejárást és felszíni gyűjtést (SIMÁN 1995; T. DOBOSI-SIMÁN 2000: 324). Ennek során egy mintegy 70><30 m-es területen összesen 41 db felső paleolitikus leletet sikerült gyűjteni. A leletek feldolgozását és közlését Zandler végezte (ZANDLER 2010b: 172-175). A nyersanyag-felhasználásban a radiolarit dominál (26 db; 63,4%) a kovakavics (9 db; 21,95%) és a hidrokvarcit (6 db; 14,63%) előtt. A 9 darab általános felső paleolitikus eszköz között is a radiolarit a domináns (7 db). Az eszközök közül egy radiolaritból készült penge emelhető ki, amelynek mindkét oldalélé tompított. A bal oldalél proximális végén völgyelés található. A leletanyagban található mindkét magkő pengék leválasztására szolgált, az egyik nyersanyaga helyi kovakavics, a másiké kárpáü radiolarit. Mind az eszköznek használt pengék, mind a retusálatlan példányok is főleg radiolaritból és kovakavicsból készültek. A lelőhely területén 2015 tavaszán végzett földmozgatást követően a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum régésze, Zandler Krisztián kezdeményezésére és szervezésében két alkalommal került sor terepbejárásra1. A terepbejárások során a 88 db pattintott kőle1 A terepbejáráson a szerzők mellett Baráth Anita Carmen (Dornyay Béla Múzeum), Markó András (Magyar Nemzeti Múzeum), Pálinkás Tibor (Ipolysági Múzeum) és Sótér Tibor gondnok (KIGSZ) vettek részt. 173
